Címke: lázár jános
Lázár 5 milliárd dollár külső tőkét vonna a vasútfejlesztésbe
Ígérete szerint ettől a felhasználóknak és a dolgozóknak is jobb lesz.
Az ombudsmanhoz fordul a Párbeszéd Lázár ranch-rendelete miatt
A zöld párt szerint a mezőgazdasági és a zöldterületekre nem villákat és medencéket kell építeni.
Jót tett a Fertő tó élővilágának a NER-es hotelberuházás az építési miniszterhelyettes szerint
Csepreghy Nándor benn ül Áder János állítólagosan környezetvédelemmel foglalkozó alapítványának kuratóriumában is.
A Lázár-minisztérium államtitkára szerint alaptalan, hogy a MÁV nem adja ki a pihenőidőt a mozdonyvezetőknek, pedig európai bírósági ítélet is van róla
Cserpeghy Nándor szerint azt, hogy a polgári kormány megbecsüléssel tekint a MÁV-START Zrt. minden munkavállalójára, nehéz lenne elvitatni.
Civil siker a Fertő tónál, a bíróság visszavonatta a NER-es gigaberuházás engedélyét
A Greenpeace és a Fertő tó Barátai Egyesület sikere után új eljárást kell lefolytatnia a kormányhivatalnak.
Lázár János megírta: nem lesz pénz felújításra ott, ahol már öt éve is lefutotta a vonatot egy csigajelmezes ember
„Tekintettel a szomszédunkban dúló háborús helyzet okozta kiszámíthatatlanságra.”
Nem a mi lángosainkból, nem a mi sörünkből gazdagodik a NER-elit
Elit vendéglátás, hatalmas beruházások és folyamatos fejlesztések uralják nagy tavaink partjait. De mindezt kinek?
Sztrájkolhatnak a volánosok január első felében
Amennyiben nem sikerül a jelenlegi öt százalékos megállapodásnál magasabb béremelésben megállapodniuk.