Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A MÁV új menetrendje az újabb vonalbezárásokon túl arról is árulkodik, hogy a kormányzat minden közlekedési koncepciót elengedett

A Közlekedő Tömeg Egyesület blogja a hétvégén megjelentetett sajtóközleményében arról ír, hogy újabb magyarországi vasútvonalakon szűnik meg a tömegközlekedés, egyúttal pedig a továbbiakban nem fognak közlekedni a pótlóbuszok azokon a mellékvonalakon sem, melyeket a kormányzat augusztus 1-jével zárt be. A MÁV december 10-től érvényes menetrendje arról is árulkodik, hogy egyes pályaszakaszokon a felújítás után sem csökken a menetidő. Egyre kevésbé látszik a kormányzat közlekedéssel kapcsolatos bárminemű koncepciója.

A MÁV új menetrendje szerint december 10-től újabb vasútvonalon áll le a közlekedés: így Mátészalkáról immár nem lehet eljutni a romániai Nagykárolyba, hiszen a vonatok a továbbiakban csak a magyarországi Tiborszállásig közlekednek.

A Közlekedő Tömeg szerint „az intézkedés következtében teljesen megszűnik a közösségi közlekedés a jelentős részben magyarok lakta Észak-Partium városai és a szomszédos magyarországi városok között”.

Az Indóház blog részleteket is közölt a 115-ös, Tiborszállás–Mátészalka vonalon várható változásról. Eszerint a kishatárforgalmi vonatok ezután csak Magyarországon közlekednek, Tiborszállás és Nagykároly között a személyszállítás megszűnik. A Vásárosnamény és Záhony felé, illetve az említett települések felől közlekedő személyvonatok útvonala Tiborszállás–Mátészalka, illetve Mátészalka–Tiborszállás útvonalra rövidül.

Az újabb vasútvonal bezárása mellett a Közlekedő Tömeg információi szerint az augusztusban bezárt (a közleményekben szereplő megfogalmazás szerint: „módváltásban érintett”), azóta buszokkal pótolt vasútvonalakon is

teljesen megszűnik a személyszállítás.

A blog úgy értesült, hogy a várhatóan január 1-jén életbe lépő intézkedést a buszok alacsony kihasználtságával támasztaná alá a minisztériumi tervezet.

A Közlekedő Tömeg ezt az érvelést hamisnak találja. A blog által nemrég kikért adatok ugyanis arról árulkodnak, hogy az utasok éppen a buszoztatás következtében pártoltak el a járatoktól. Egyes járatokon az utasok kétharmada eltűnt azután, hogy vonat helyett már csak pótlóbusszal lehetett közlekedni.

Az utolsó személyvonat felkoszorúzása a vonatbúcsúztatón Komlón 2023. július 31-én. Augusztus elsejétől tíz vasúti mellékvonalon szűnik meg a személyszállítás. Fotó: Kiss Soma Ábrahám / Mérce

Vakvágány

Idén a MÁV-Start és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium tíz vasúti vonalon szüntette meg a közlekedést. Ezek között olyat is találunk, amelyet először a Gyurcsány Ferenc és a Bajnai Gordon vezette kormányok ideje alatt zártak be, majd a 2010-ben kormányra került Fidesz újranyitott. Az újabb vonalbezárások kapcsán írt cikkünkben végigkövettük az 1968 óta történt nagyobb vasútbezárási hullámokat, s arra a következtetésre jutottunk, hogy noha a kutatások és a tapasztalat azt bizonyítják, hogy nem éri meg bezárni a vasúti pályákat, a megszorítások szellemében eljáró döntéshozók mégis újra és újra ráfutnak a bezárások vakvágányára.

Ugyanakkor nem pusztán a vonalak bezárása okoz komoly problémákat. A Totalcar blog az új vasúti menetrendet összevetette a régivel, s arra jutott, hogy „néhány vonalon alaposan megnövekedett a menetidő”. Úgy tűnik tehát, hogy vagy a magyarországi városok sodródnak egyre távolabb egymástól, ami komoly aggodalomra adhat okot a földrajztudósok körében, vagy – s ez sem kellemes hír – a vonatok lassultak le.

Az 1-es vonal, mely Budapest és Hegyeshalom közt húzódik Győr érintésével, s melynek a Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát 32,5 milliárd forintból éppen felújítják, a felújítás után sem lesz gyorsabb. Ha december 10-ig 26,5 kilométeres szakasz elkészül, akkor pontosan annyi lesz az itt közlekedő vonatok menetideje, mint a mostani menetrendben.

Azaz a munkálatokra azért van szükség, hogy bár lassabbak ne legyenek a vonatok.

Ahol nincsen felújítás, ott a pályák állapota vagy a vonatok miatt lassabb is lesz a közlekedés. A Totalcar gyűjtéséből kiderül, hogy a Nyugatiból Nyíregyházára közlekedő vonatok menetideje 6 perccel, az ellenirányban közlekedőké pedig öt perccel hosszabbodik meg. Aki Miskolcról a budapesti Keleti tart, hét perccel tovább fog utazni, a szintén Miskolcról Tornanádaska felé tartó utasoknak pedig 14 perccel kell többet tölteniük a vonatokon. Szegedről Budapestre négy, a Nyugatiból Szegedre pedig három perccel kell majd többet utaznunk. Budapestről Egerbe három perccel lassabban érkezhetünk, a Hatvan-Szolnok vonalon pedig hat perccel lesz hosszabb az utazás.

Utasok a Keleti pályaudvaron. (Fotó: Kocsis Árpád / Mérce)

Végállomás

Rövidül a közlekedés ideje a Fehérgyarmat-Debrecen közti vonalon, de csak azért, mert a vonat nem álldogál 20 percet Mátészalkán, hiszen ott lesz a végállomása. A Totalcar úgy tudja, hogy megszűnik a híres Hétmérföldes sebesvonat, amely vasárnaponként közlekedett Zajtáról Budapest Nyugati pályaudvarra. Ez volt az egyetlen olyan vonat, amellyel az ország legkeletibb térségéből, átszállás nélkül lehetett a fővárosba jutni. De Fehérgyarmatra és Zajtára is kevesebb vonat közlekedik a továbbiakban.

Azért jó hírt is mondhatunk.

Nyolc év után, többszöri halasztást követően immár személyvonatok is futnak a Szabadkát Szegeddel összekötő vasútvonalon. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben Szerbia és Magyarország kormányait – állítólag – történelmi barátság köti össze, a szomszédos államok közti tömegközlekedés pusztán néhány (Budapest és Újvidék, Szeged és Szabadka közt közlekedő) buszjáratra korlátozódott.

A november 28-án a személyforgalomnak átadott pálya megnyitása során Lázár János közlekedésügyi miniszter beszédet tartott, amely meglehetős sajtóvisszhangra talált. Lázár miniszter a vajdasági Palicson arról szólt, hogy a hódmezővásárhelyi választókerületének negyven kampányaktivistáival segíti a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) és végső soron Aleksandar Vučić kampányát a december 17-i szerbiai választásokon.

(Közlemény, Totalcar, Szabad Magyar Szó, Telex)
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt