Fidelio: Nem bántaná végül a Nemzeti Kulturális Alapot az új törvényjavaslat
Használt a tiltakozás?
Erre pedig bizonyítékok is vannak.
„A magyar kultúra sokszínűségét eddig a művészet szabadsága biztosította. A politika nem szólhat bele a színházi életbe! A színházigazgató kinevezési joga nem lehet hatalmi játszmák eszköze.”
„A jelen – nem is annyira eltúlzott – rémálma ez a film? Ez biztos. A kiszolgáltatottság és perverz asszimiláció egy szintje után már csak egy dolog van hátra. Jön az erőszak.”
De majd fogják, csak nem ott.
Egészen érdekes betekintést kaphatunk a Fidesz szép, új világába Debrecenben.
Mintha mindenki ugyanarról az alapról indulna, mintha az iskola nyelve mindenkinek a sajátja lenne, az általa számonkért tudás pedig azonos mértékben elsajátítható, csak akarni kell.
Úgy néz ki tehát, hogy a NER félti a magyar kultúrát minden egyéntől és közösségtől és dologtól, ami nem a NER, legyen az ifjúkomcsi blogocska, posztmodern-liberális irodalmi hegemónia, buzilobbi vagy éppen a talpnyalásban nem elég tehetséges konzervatív alkotó.
Az úgynevezett liberális túlsúllyal szembeni „új kánon” szerzőinek művei egyezéseket mutatnak nemcsak egymással, hanem egyfelől a jelenlegi állami emlékezetpolitikával, másfelől a népi képzelet mitologémáival is.
Íme a gépjármű paradoxona: látszólag határtalan szabadságot biztosít a tulajdonosának, lehetőséget adva arra, hogy bárhol és bármikor nagyobb sebességgel utazzon a vonatnál is. A látszólagos függetlenség felszíne alatt azonban radikális függőség rejtőzik.