Demokraták egy csoportja levélben sürgette Joe Bident, hogy vessen véget a háborúnak, a levelet másnap visszavonták
Megosztotta az amerikai baloldalt az ukrajnai háború. Bernie Sanders a háború folytatása mellett van.
Megosztotta az amerikai baloldalt az ukrajnai háború. Bernie Sanders a háború folytatása mellett van.
Oroszország különböző régióiban mindenütt van kisebb-nagyobb, passzív és aktív ellenállás a háborúval szemben. A Tett kollektíva fordítása az antimilitarista akciókat veszi sorra.
A legnagyobb horderejű kérdés az Amazonas erdőinek sorsa.
A jelenlegi iráni tiltakozásokat nem lehet csak úgy elfojtani.
Elsősorban diákok vesznek részt a rezsim ellen szerveződő tüntetéseken, amelyek közvetlen kiváltó oka egy 22 éves kurd lány meggyilkolása volt.
Bárki győzzön is, egyre kevésbé világos, mit is jelentene a háború megnyerése Ukrajnában.
Az ENSZ vizsgálódik. Törökország és Görögország egymást vádolja.
Kedden általános sztrájk lép életbe.
Több konkrét jel utal arra, hogy Putyin legalábbis fontolgatja nukleáris fegyver bevetését.
Két szakszervezeti szövetséggel már megállapodott az Exxon, a sztrájk mégis folytatódik.