A brit Köz- és Kereskedelmi Szolgáltatások Szakszervezetének (Public and Commercial Services Union – PCS) mintegy 100 ezer tagja szavazott a sztrájk mellett a fizetések és a nyugdíjak helyzetének rendezése miatt – írja az Independent. A lap beszámolója szerint a több tízezer közszolgálati dolgozó sztrájkja miatt a segélyek kifizetésében és az útlevelek kiadásában is akadhatnak fennakadások.
A PCS szerint 126 munkaadói területen lehet majd komolyabb sztrájk, így a Belügyminisztérium, a Közlekedési Minisztérium és a Munka- és Nyugdíjügyi Minisztérium alá tartozó feladatköröket ellátó dolgozók körében is munkabeszüntetésre lehet majd számítani.
A PCS szerint a megszavaztatott területeken az átlagos igen szavazat 86,2 százalék volt, ami a legmagasabb szavazati arány a szakszervezet történetében.
A követelések a fizetéseken és a nyugdíjakon kívül a munkaügyi és az elbocsátási feltételekre is vonatkoznak.
A közszolgálati ágazatban dolgozók száma az Egyesült Királyságban az idei év első három hónapjában 4000 teljes állást betöltő munkavállalóval növekedett, a tavaly decemberi 474 900 főről márciusra 479 040-re a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint (ONS). Ez 2010 óta a legmagasabb szám az ágazatban.
Az újonnan pozícióba kerülő miniszterelnök Rishi Sunak elvetette a korábban Boris Johnson által kitűzött 91 000 fős leépítési célszámot a közszolgálati dolgozók körében, de szóvivője (pontos számok megnevezése nélkül) így is arról beszélt, hogy létszámcsökkentésre lesz szükség.
„Felszólítjuk a kormányt, hogy válaszoljon pozitívan tagjaink követeléseire. 10 százalékos béremelést, munkahelyi biztonságot, nyugdíjjogosultságot és védett elbocsátási feltételeket kell biztosítaniuk tagjainknak”
-mondta el a sztrájkhajlandósági szavazás kapcsán Mark Serwotka a szakszervezet főtitkára.
A brit kormány szóvivője sajnálatosnak nevezte a dolgozók döntését és jelezte, hogy folyamatos kapcsolatban és tárgyalásokban állnak a dolgozók képviselőivel. Elmondta azt is, megvannak a terveik az alapvető szolgáltatások zökkenőmentes működtetésére, valamint hozzátette, úgy vélik, a közszolgálati dolgozók bérezésének megszabása „gondos egyensúlyt” jelent az adófizetők pénzéért nyújtott érték és a közalkalmazottak munkájának elismerése között.
A PCS hivatalos honlapján arról számolt be, hogy a PCS Országos Végrehajtó Bizottsága (NEC) levelet küldött a kabinetirodának, amelyben érdemi tárgyalásokat követel. Hacsak nem érkezik érdemi javaslat a kormánytól,