Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

55 ezer tiltakozó kanadai tanár elérte, hogy visszavonják a sztrájkjogaikat korlátozó törvényt

Ez a cikk több mint 1 éves.

Hétfőn véget ért annak az 55 ezer ontariói oktatási dolgozónak a munkabeszüntetési akciója, akik sztrájkjoguk elvétele ellen és nagyobb mértékű fizetésemelésért tiltakoztak péntek óta – közölte a CBC News hírportál.

A pedagógusok azt követően kezdtek a hazai polgári engedetlenségi akciókhoz hasonló, nem bejelentett munkabeszüntetésbe és tüntetésbe, hogy Ontario tartományi törvényhozása múlt csütörtökön megszavazta az ún. „28-as törvényt”.

Az új jogszabály a még folyamatban levő bértárgyalások közben gyakorlatilag betiltotta a sztrájkot és elvette a tanároktól a kollektív béralku jogát. Mindehhez drákói szankciókat is társított az ontariói oktatási tárca, mint például fejenként akár napi négyezer kanadai dolláros, azaz 1,2 millió forintnak megfelelő bírság azon dolgozók számára, akik mégsem veszik fel a munkát. Az őket képviselő szakszervezeteket ennél is többre, 500 ezer kanadai dollárra büntette a javaslat naponta. A 28-as törvény egyes passzusai ráadásul a jogok és szabadságok kanadai chartájának (utóbbi a kanadai alkotmány egy része, amely politikai és polgári jogokat garatnál elvileg a kanadaiaknak minden közigazgatási szinten) bizonyos pontjait is megkerüli ötéves időbeli hatállyal. 

Doug Ford tartományi miniszterelnök korábban a pandémiára hivatkozva nevezte szükségesnek a törvény elfogadását, mondván, szerinte a kormányának „nem maradt más választása”. Hozzátette, hogy a két covidos év tantermi oktatásban tapasztalt nehézségei után a CUPE sztrájkkal való fenyegetése „példátlan megoldásokat igényel”.

A mindezek ellenére tartományszerte 55 ezer résztvevővel megtartott – Ontarióban összesen 14,57 millióan élnek 2019-es adatok szerint – pénteki és hétfői sztrájk hatására azonban az ontariói kormány visszavonulót fújt: 

Stephen Lecce oktatási miniszter hétfőn bejelentette, hogy a kormány „teljes egészében hatályon kívül helyezi” a sztrájkot tiltó törvényt.


Mark Hancock, a CUPE országos elnöke kijelentette, hogy a 28-as törvény „regresszív támadás volt, amely soha nem látott módon egyesítette a munkásmozgalmat”, és elismerését fejezte ki az oktatási dolgozóknak – akiknek 70 százaléka nő – a tiltakozás során mutatott elszántságukért. Beszámolók szerint az „illegális” sztrájk felfüggesztésének témájában tartott hétfői sajtótájékoztatón számos más közszféra- és magánszektorbeli szakszervezet vezetője is jelen volt. A sztrájk végeztével kedden a legtöbb iskolában újraindult a tantermi oktatás.

A tanárok és a tartományi kormány közti vitának ezzel nincs vége, csupán a tárgyalóasztalhoz sikerült visszaülnie a feleknek. A konfliktus előzménye ugyanis egy komoly bérvita, amelyben még van hová közelednie az álláspontoknak. A tanárokat képviselő Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete (CUPE) eredetileg 11,7 százalékos éves béremelést kért a dolgozók számára, de sajtóértesülések szerint ebből végül 6 százalékig engedtek. 

A kormány kezdetben mindössze 2,5%-százalékos ajánlatot tett a 43 000 kanadai dollárnál kevesebbet kereső munkavállalók számára, és 1,5 százalékosat az ennél többet keresőknek. A BBC vonatkozó cikkének megjegyzése szerint az átlagos éves infláció Kanadában jelenleg 7 százalék.

(CBC, BBC, Marxist.com, CTVC Toronto)