Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Iránban halálra ítéltek egy tüntetőt

Ez a cikk több mint 1 éves.

Egy iráni bíróság első ízben szabott ki halálbüntetést a két hónapja tartó tüntetéssorozat kezdete óta. Egy meg nem nevezett illetőnek kell meghalnia, mert a bírák szerint az

egy kormányzati épület felgyújtását, közrend megzavarását, nemzetbiztonság elleni bűncselekmény elkövetésére irányuló összeesküvést követett el.

A bíróság magyarázata szerint az ismeretlen elítéltet még „korruptnak” is találták, valamint szerintük „Isten ellensége”.

Ebben a hónapban a 290 iráni törvényhozó közül 272 követelte, hogy az igazságszolgáltatás alkalmazza a halálbüntetést „szemet szemért” megtorló igazságszolgáltatásként azokkal szemben, akik „pengés fegyverekkel és lőfegyverekkel követtek el vagyon- és életelleni bűnöket”.

Mahmud Amiri-Mogaddam, a norvégiai székhelyű Iran Human Rights civil szervezet igazgatója elmondta, hogy hivatalos információk szerint legalább 20 olyan ember ellen emeltek vádat, akik halálbüntetéssel is sújthatók a törvények alapján.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, szeptember közepe óta folyamatosak a tüntetések Iránban Mahsza Amini megölése miatt. A 22 éves nőt azért bántalmazta brutálisan az országban működő erkölcsrendészet egy alakulata, mert nem viselt megfelelő fejtakarást, amit az országban élő nőknek hét éves koruk után kötelező hordaniuk.

A tüntetések és a különböző polgári engedetlenségi megmozdulások azóta is nőttön-nőnek, rengeteg nő vágja rövidre a haját demonstratívan, illetve a fejkendők elégetése is gyakori tiltakozási forma. Az utcai megmozdulások a fővárosban, Teheránban, és az északi Kurdisztán régióban különösen erősek.

A hatóságok fellépéseinek eddig több száz halálos áldozata van, és rengetegen sérültek meg.

(The Guardian)
Címlapkép: Twitter