„Már vártuk a kérdését” – ezért nem engednek be minket közel 5 éve a Kormányinfóra?
A megkereséseinkre választ sem kapunk, miközben többször említettek minket. Lenne mit kérdeznünk.
A megkereséseinkre választ sem kapunk, miközben többször említettek minket. Lenne mit kérdeznünk.
Súlyosbította a másodfok a Mohácson a járvány alatt magatehetetleneket és rászorulókat bántalmazó rendőrök elsőfokú ítéletét.
Nem egyenlő módon részesülünk az első Nobel-díjas magyar nő kutatásainak eredményeiből: a részvényesek inkább, a Globális Dél lakói kevésbé.
„Megvalósul az európai béketerv. Ez volna az.”
Barikád, verekedés, könnygáz is látható a Twitterre került felvételeken.
Három napon át tüntettek az egészségügyi szakdolgozók a létszámhiány és a túlóráztatások miatt.
Két éven át tartott a pereskedés, mire kiderült, hogy a munkavédelmi előírásokat be kell tartani akár veszélyhelyzet van, akár nem.
Miközben a kormány a családok védelmére hivatkozva háborús veszélyhelyzettel igyekszik biztosítani saját „cselekvőképességét”, nyugodt szívvel engedi, hogy a válságot leginkább elszenvedők tömegével az utcára kerüljenek.
Hamarabb visszatérhetnek munkahelyükre azok, akik nem tettek eleget a kormány által előírt oltási kötelezettségnek.
A volt államtitkár értetlenül állt a helyzet előtt, és azt kérte, „ezt senki se kenje a politikára és a háziorvosok fizetésére”. Kérdés, hogy mi másra lehet „kenni”, ugyanis a háziorvosok megerősítették: a 2020-ban bevezetett szabályok még mindig élnek.