Kegyelmi botrány után, választások előtt – március 15-i beszámoló, élőben a Mércén
Tudósításunkban élő videóval jelentkezünk több helyszínről, fényképeket osztunk meg, és természetesen szöveges beszámolónk sem maradhat el.
Tudósításunkban élő videóval jelentkezünk több helyszínről, fényképeket osztunk meg, és természetesen szöveges beszámolónk sem maradhat el.
A testi és lelki egészséghez, az emberi méltósághoz való jog megillet minden gyereket, az élsportolókat is.
A gyermekvédelem és a szociális ellátórendszer is magára hagyta őket, ezért a polgármester szerint az önkormányzatnak kötelessége szerepet vállalni.
De az alkalom kiváló arra, hogy a rendszer repedéseibe beszivárogjon egy radikális, új program.
A módosítás eleve nem azokat célozza, akik gyakran fordulnak meg a gyerekek társaságában, és értelmezhetetlen fogalmakkal dolgozik. Szakértőket kérdeztünk a kormány legújabb intézkedéséről.
Sulyok Tamásnak egyetlen olyan tulajdonsága lehet, ami Orbán Viktor szemében érdemesíti a köztársasági elnöki hivatalra: több mint húsz éve különösebb feltűnés nélkül hűséges a Fideszhez. Ma szavaz az Országgyűlés az államfővé választásáról.
Az összefogásról és a gyermekvédelemről több szó esett a közvetlen államfőválasztásért összehívott tüntetésen.
Elérkezett a botrány, a sohasem látott szégyen, amit a kormánypártnak valahogyan helyre kéne tennie, de nem tudja: évek óta először tanácstalan – ellenzéke pedig vele együtt áll, tanácstalanul. A tömeg eközben visszatért az agorára.
Mit keresett 150 ezer ember a Hősök terén? Helyszíni riport.
Nem marad más lehetőségünk, mint hogy – miközben keressük a politikai alternatívát – ragaszkodunk a morális integritásunkhoz, és morális alapon szállunk szembe a hatalom amoralitásával.
A miniszterelnök kénytelen volt a megszokottnál árnyalatnyival többet és olyan módon foglalkozni a társadalmunkat valóban aggasztó kérdésekkel, ahogyan az neki a legkevésbé kényelmes.
Opportunizmus és a jobboldali keretek elfogadása helyett valódi áldozatvédelmet!