Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Ez a rendszer alávaló gazembereket mos fehérre” – a Kossuth téren tüntettek az ellenzéki pártok

Néhány száz fő tüntetett ma délután a Kossuth téren annak érdekében, hogy ezután közvetlen válasszák meg a köztársasági elnököt Magyarországon. Az eseményt Novák Katalin volt államfő nagy felháborodást keltő kegyelmi ügyének kapcsán a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Magyar szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd szervezte. Mivel az LMP szerint a demonstráció témája nem szolgálja a gyermekvédelem ügyét, ezért a párt nem vesz részt a megmozduláson.

Élő közvetítésünk a Kossuth térről:

Az eső miatt megszakadó közvetítés itt folytatódik:

„Nem hagyhatjuk, hogy megint Orbán Viktor döntsön, és újra egy olyan köztársasági elnököt juttasson az államfői székbe, aki pedofilsegítő bűnözőnek ad elnöki kegyelmet!”

– fogalmaztak a szervező pártok a tüntetés Facebook-eseményében. Ebben azt is írják, hogy szerintük „Orbán és a fideszes parlamenti képviselők helyett” a magyar embereknek kell dönteniük a következő államfő személyéről, méghozzá közvetlen elnökválasztás útján. 

Az eseményen felszólalt Dobrev Klára, a DK Európai Parlamenti képviselője, Szabó Tímea, a Párbeszéd ügyvezető társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese, Iványi Gábor lelkész, Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője, Varju László, a DK országgyűlési képviselője és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Az LMP a megmozdulás előtt kiadott közleményében úgy fogalmazott,

„bár lehetséges érdemi érveket mondani a közvetlen államfőválasztás mellett, a közvetlen államfőválasztás nem kezeli azokat az okokat, ami okozta ezt a gyalázatos kegyelmi ügyet. A közvetlen elnökválasztás álláspontunk szerint egy üres, tartalmatlan szlogen, hasonló a feles alkotmányozáshoz és egyéb ellenzéki nagyotmondásokhoz, amelyek hiteltelenítik azokat, akik ezt mondják.”

A zöld párt kiemelte, egyetértenek a múlt pénteken az internetes-influenszerek által szervezett tüntetésen elhangzottakkal: a gyermekvédelem ügye a pártpolitikán felülemelkedik. Jó, ha bármilyen párt konkrét javaslatokkal, tervekkel, a gyermekvédelemmel foglalkozik, de a tanártüntetésekhez hasonlóan az LMP álláspontja az, hogy nem a civilek és szakemberek elé és helyére, hanem a civilek mögé kell állni a politikának – írják közleményükben.

A DK petíciót is indított a közvetlen köztársaságielnök-választás érdekében, amit a párt legutóbbi közlése szerint eddig több mint 50 ezren írtak alá.

Ellenzéki pártok tüntetése a Kossuth téren a közvetlen köztársasági elnökválasztásért 2024. február 25-én. (Fotó: Bernáth Lackó)

Magyarországon a rendszerváltás óta a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja, miután az SZDSZ és a Fidesz a „négyigenes” népszavazás első kérdésének azt tette meg, hogy „​​Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?”. Ugyan ezt megelőzően, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások során abban egyeztek meg a pártok, hogy már 1990 januárjában közvetlen elnökválasztás útján döntenek az államfő személyéről, azonban a népszavazás szoros (alig 6 ezer szavazatnyi különbséggel az igenek javára) eredménye után a a tervet elvetették.

Kocsis Máté csütörtökön jelentette be, hogy a Fidesz az Alkotmánybíróság elnöki pozícióját 2016 óta betöltő Sulyok Tamást jelöli a Novák Katalin lemondásával megüresedett államfői posztra. Megválasztásáról már hétfőn szavazhat is az Országgyűlés.

Dobrev Klára: Orbán Viktor elnökválasztási puccsot hajt végre!

„Hiába módosítunk egy törvényt, ha a mai hatalmasok úgy gondolják, hogy rájuk semmilyen szabály nem vonatkozik… Itt Orbánnak kell mennie, és Orbán rendszerének kell megbuknia”

– fogalmazott Dobrev Klára a Kossuth téren a kegyelmi botrány és az azután bejelentett gyermekvédelmi törvény módosítás kapcsán. A DK EP képviselője szerint azzal, hogy már hétfőn megválaszthatják Novák Katalin utódját, a kormány puccsot hajt végre:

„Lemond a pedofilbotrányba belebukott köztársasági elnök és húsz perc múlva már gyorsan megválasztják a következőt. Még a saját alaptörvényének a szellemét sem tartja be. Orbán holnap elnökválasztási puccsra készül.”

Dobrev szerint a Fidesz jelöltje „mameluk”, aki már bizonyította az Alkotmánybíróság élén, hogy „rendkívül szorgalmas szolgája” Orbán Viktornak.

Dobrev elmondta, napokon belül megkezdődik a 105 nap múlva tartandó európai parlamenti és önkormányzati választások kampánya, ahol a demokratikus ellenzék és a Fidesz között kell majd választaniuk az állampolgároknak.

„Vagy a pedofilmosdató Fidesz önkényrendszere, vagy a demokratikus pártok jelöltjei, most Magyarországon nincs harmadik út, nincs más választás. Vagy ők, vagy mi. Aki ezt nem érti, az nem fogja tudni legyőzni Orbán-rendszerét.”

Szabó Tímea: A Fidesz nem védi meg a gyerekeket

„Ma Magyarországon Orbán Viktor az, aki köztörvényes bűnözőket hoz ki a börtönből. Olyan bűnözőket, akik úgy bántják a gyerekeket, és úgy teszik tönkre az életüket, hogy közben összekacsintanak a Fidesszel”

– fogalmazott Szabó Tímea, a Párbeszéd ügyvezető társelnöke. A politikus szerint a Fidesz kormányzásában a gyermekek továbbra sem számíthatnak védelemre. A beharangozott új törvényjavaslat „megint egy átverés lesz, amibe majd újra belerakják a melegek elleni hergelést, vagy egy sor másik gyűlölködő passzust”.

Ellenzéki pártok tüntetése a Kossuth téren a közvetlen köztársasági elnökválasztásért 2024. február 25-én. (Fotó: Bernáth Lackó)

 

„De hát miért is pont most hittünk volna önnek a pedofilvédő maffia keresztapjának, amikor a gyerekekről a kormánynak eddig is csak annyi jutott eszébe, hogy kirúgják a tanáraikat, lefóliázzák a könyveiket, kitiltják őket a sajtófotó kiállításról, vagy kivegyék a művészettörténet oktatást az alaptantervből” – kérdezte Szabó.

A politikus elmondta, azzal, hogy a Magyar Bírói Testület tiltakozása ellenére megszünteti a Kúriai döntések, bírósági határozatok című folyóirat kiadását, amiből a kegyelmi botrányra fény derült, Orbán Viktor rendszere azt üzeni, hogy

nem az a probléma, hogy egy pedofil bűnsegéd kegyelmet kapott, hanem az, hogy mindez kiderült.

„Nem kerülhetjük el, hogy több pénz jusson a költségvetésben kivéreztetett gyermekvédelemre, hogy fejlesszék a jelzőrendszert, hogy béremeléssel pótolják a szakemberhiányt, hogy továbbképzéseket és mentorálást kínáljanak a szakmában dolgozóknak. És én szeretnék nektek egy külön ígéretet is tenni. Képviselőként törvényi lehetőségemmel élve újra végig fogom járni a gyermekotthonokat, és be fogok nektek számolni az ott tapasztaltakról”

– mondta el Szabó Tímea,

Kunhalmi Ágnes: Orbán igenis legyőzhető

„A mostani pedofil-ügy tűpontosan mutatja meg ennek a rendszernek nyilvánvalóan a lényegét. De ez nem csak egy közjogi kérdés, ez nem csak egy szakpolitikai, szakmapolitikai kérdés, hanem egy nagyon súlyos, morális válságot mutat”

– mondta el Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, aki szerint nincs ma Magyarországon olyan ember, aki elhinné, hogy Orbán Viktor ne tudott volna az elnöki kegyelemről. Az MSZP-s politikus az összefogás fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott:

„Meg kell érteni, hogy külön-külön nem tudunk annyi szavazatot elérni, mint együtt. Orbán, ha nagyot nyer, azt üzenjük Európának, hogy megverhetetlen, miközben igenis legyőzhető.”

Bedő Dávid: A kormány számára a gyermekvédelem egy üres politikai termék

„A család a kormánynak csak addig fontos, amíg ki lehet rakni a kirakatba, az óriásplakátokra, amíg szavazatokat lehet vele harácsolni. A gyermekvédelmi rendszer gyakorlatilag nem működik”

– fogalmazott Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője, aki szerint új, erős, független, egységes gyermekvédelmi felügyeletre van szükség, valamint szigorításra a büntetések terén.

Iványi Gábor: Ez a rendszer gazembereket mos fehérre, és tiszta embereket sároz be

„Jézus azt mondja, hogy aki megbotránkoztat egyet a kicsinyek közül, annak malomkövet kellene kötni a nyakába, és a tengerbe kéne vetni, hadd próbálkozzék ott a túléléssel”

– fogalmazott Iványi Gábor, lelkész, aki szerint meg kell kérni Orbán Viktort, hajdani rendszerváltó politikust, hogy szíveskedjék kifáradni a közéletből, „ha ez egyedül nem menne, akkor szeretnék neki segíteni, kivezetni őt, vagy kiterelni”.

„Ez a mostani rendszer, ennek a vezetése tiszta embereket sároz be, és összemaszatolódott, alávaló gazembereket mos fehérre”

– fogalmazott a lelkész, felemlegetve az általa vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség két évvel ezelőtti NAV-os razziát, az ott jelenlévő ellenzéki politikusokkal szembeni eljárást, valamint az egyház múlt héten letartóztatott gazdasági vezetőjének ügyét.

Fekete-Győr András: Az állam biztosítsa a nemzet jövőjét, és vállaljon felelősséget a rábízott gyermekekért

„Magyarországon jogos közfelháborodás van, mert ismét kiderült, hogy az orbáni állam nem működik, mert vezetői a bántalmazott gyermekek helyett a pedofilokat védik”

– fogalmazott a momentumos Fekete-Győr András, akit a múlt héten a 2018. decemberi, a rabszolgatörvény elleni demonstráción eldobott füstgránát miatt másodfokon börtönbüntetésre ítélt a bíróság. Ezzel kapcsolatban a politikus úgy fogalmazott, már két bíróság is kimondta, hogy nem követett el bűncselekményt, most viszont pszichikai bűnsegédnek állítják be.

Ellenzéki pártok tüntetése a Kossuth téren a közvetlen köztársasági elnökválasztásért 2024. február 25-én. (Fotó: Bernáth Lackó)

„Az elmúlt 13 évben sok okunk volt a tiltakozásra. Tiltakoztunk a lomb nélküli lombkoronasétányok, a putyinizálódás, az EU-ellenesség, a földjeink és a magyar munkaerő külföldi kiárusítása ellen. Ezer és egy okunk volt, és van erre. Vannak azonban olyan ügyek, a magyarságunk legmélyebb kötelezettségei, amelyekben csak egyetlen jó válasz van. Talán a legfontosabb ezek közül, hogy az állam biztosítsa a nemzet létét, a nemzet jövőjét, és hogy felelősséget vállaljon a rábízott gyermekekért”

– mondta el Fekete-Győr. Kiemelve, az ellenzéket összeköti a felelősség, hogy egy olyan országban, ahol a kormányfő cserben hagyta a hazát, ahol az állam már nem vigyáz a gyermekeinkre, félelemben tartja az állampolgárait, ott „fogjuk meg egymás kezét, és vigyázzunk mi egymásra”.

Varju László: Nincs igazság, mert az igazságot börtönbe zárták, míg a szörnyek odakinn grasszálnak

„Amit a hatalommal birkózva megtapasztaltam az elmúlt években, az a semminél is kevesebb azokhoz a gyötrelmekhez képest, amit a bicskei állami gondozott gyerekek szenvedtek el hosszú éveken át. A politikát én választottam, de a gyerekeknek nem volt választásuk, erőszakot tettek rajtuk”

– mondta el Varju László, a DK parlamenti képviselője. A politikus hozzátette, hogy még bocsánatot sem kértek a sértettektől azok, akik elnöki kegyelemmel engedték szabadon azt a bűnözőt, aki éveken keresztül kényszerítette őket a szörnyűségek néma eltűrésére.

„Ezeket az orvtámadókat rejtegeti, mentegeti Orbán rendszere, de vegyük észre, Orbán rendszere ugyanígy erőszakol meg mindannyiunkat minden nap.”

Varju szerint ma Magyarországon nincs igazság, mert az igazságot börtönbe zárták, míg a szörnyek odakinn grasszálnak.

Karácsony Gergely: A nihilizmust meghosszabbították Bicskéig

„Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik. Kedves barátaim, jegyezzük meg ezt a mondatot. Jegyezzük meg ezt a mondatot, mert ennek a rendszernek a fejfájára ez lesz írva”

– fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester. A Párbeszéd politikusa szerint ez a mondat azért is fontos, hiszen épp emiatt jutottunk ide, amikor a bicskei gyermekotthonban reménytelen helyzetben lévő gyerekeknek kértek segítséget bátor nevelők, akkor senki sem foglalkozott velük.

„Tudjuk, a morál, az erkölcsi érték és iránytű nem most veszett el. Annyi történt, hogy a nihilizmust meghosszabbították Bicskéig”

– mondta el Karácsony, aki szerint ma Magyarországnak olyan kormánya van, ami öt év alatt 200 milliárddal többet költött állami propagandára, mint szociális és gyermekvédelemre egy évben. A főpolgármester szerint az ellenzék legfontosabb feladata most az, hogy visszavívják magunknak azt a teret, amiben a politikáról mint alapvető erkölcsi kérdésről lehet beszélgetni. Azzal kapcsolatban, hogy a Kossuth téren a múlt pénteki influenszer-tüntetésen megjelent mintegy 150 ezer embernek csak a töredéke volt jelen, úgy fogalmazott:

„Értem és érzem is a csalódottságot, sokak kétségbeesését, esetenként dühét. Értem azt is, hogy miért vagyunk itt kevesebben, mint a múlt heti nagyszerű pénteken. De visszaadni a politika becsületét, ehhez igenis szükség van a pártokra, azokra, akik a politika intézményes világát képviselik, és azokra is, akik őket számon kérik.”

Karácsony szerint Budapest nem az országtól távolodik, hiszen a nemzet fővárosa, de „ebből az erkölcsét vesztett rendszerből igenis kiiratkozik”, mert Budapest ragaszkodik ahhoz, hogy a politika nem létezik erkölcsi célok, erkölcsi értékek nélkül. Mert Budapest igenis foglalkozik a reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásaival is – mondta a főpolgármester.

Támogass, hogy folytathassuk! 

Nem luxuskiadásokra költünk, a működésünk a tét.

 

Címlapkép: Ellenzéki pártok tüntetése a Kossuth téren a közvetlen köztársasági elnökválasztásért 2024. február 25-én. (Fotó: Bernáth Lackó)