„Hála Istennek, meggyőztem Pétert egy csomó kérdésben” – páros interjú Márki-Zay Péterrel és Komjáthi Imrével
Hogyan oldja fel a „vezérigazgató” és a „munkásember” a világnézeti különbségeket a programalkotás során? Megkérdeztük.
Hogyan oldja fel a „vezérigazgató” és a „munkásember” a világnézeti különbségeket a programalkotás során? Megkérdeztük.
A Szikra két elnökségi tagja hamis dilemmának tartja az árplafon vagy áfacsökkentés közötti választást.
„A baloldali értelmiség körében nem kis vihar dúl. A vihar oka a csirke far-hát.” Büttl Ferenc közgazdász válaszcikke Szalai Erzsébet szociológus és Kiss Soma Ábrahám, a Mérce újságírója felvetéseire.
A korrupciót azonban így is fontosabb problémának tartják, mint az egészségügyet, az oktatást vagy a környezetvédelmet.
Pedig egy átlagos háztartás évente kétszerannyit fogyaszt belőle, mint az árstoppot kapott cukorból.
A szabott ár nem az ördögtől való. De akkor már nem kellene félmunkát végezni.
Leginkább társadalom széles tömegei és a kisebb cégek ihatják meg a levét.
Ugyanis az év során – és korábban – már nagymértékű árdrágulást tapasztalhattunk az élelmiszerek körében.
Lehetne pedig észszerű intézkedéseket is hozni.
Februártól tavaly októberi áron vehetünk többek között lisztet és csirkemellet.