A szolidáris fiatalok teljes ellehetetlenítése is belefér az államainknak
A magyar és a szerb hatalom egyaránt retteg az egyetemisták nemzetközi szolidaritásától, és nem rest durva hatalmi eszközökhöz nyúlni.
A magyar és a szerb hatalom egyaránt retteg az egyetemisták nemzetközi szolidaritásától, és nem rest durva hatalmi eszközökhöz nyúlni.
Mégis támogatott formában folytathatja tanulmányait az a körülbelül ötezer egyetemista, akinek nem sikerült teljesíteni a feltételeket, és június végén önköltséges képzésre soroltak át. A kormány által kínált megoldás azonban felületes, az eddig is fizetős hallgatók helyzete pedig nincs is napirenden.
Az aktivisták tiltakoztak a kolumbiai állam által elkövetett gyilkosságok ellen, és kiálltak az elnyomás ellen küzdő kolumbiai nép mellett.
11 vagyonkezelő alapítvány kezébe kerül szinte az összes magyar egyetem a keddi szavazás után.
A Hallgatói Szakszervezet szerint rektori büntetés, eltanácsolás és lehetetlen elvárások fenyegetik a kivezényelt hallgatók tanulmányait.
Lehetetlen 1- 2 nap alatt mindenkinek biztonságosan kiköltöznie, ezért felajánlók és rászorulók jelentkezését várják!
A hatékony ellenállás első lépése a hatalom stratégiájának megértése, amelyhez összefüggéseiben kell látnunk a kritikus és független gondolkodást közvetítő egyetemek elleni támadásokat.
A jelenlegi 3208 hely helyett nagyjából 2000 fog várhatóan rendelkezésre állni ősztől, az egyetem által folyósítani tervezett lakhatási támogatás pedig nem elég a lakhatás piaci úton való biztosítására – állítja a Hallgatói Szakszervezet.
Az egyik felszólaló szerint a kormány célja a kritikai értelmiség fölszámolása Magyarországon.
Kiderült az is, hogy a diákok 65 százaléka szívesebben vesz részt hagyományos tanórákon a digitális oktatás helyett.