„túl kevés jutott nekünk belőlük, ezekből a maszatos forradalmakból itt, hát ismerjük meg őket, tanuljunk belőlük, legyünk büszkék rájuk, patkánytársaim, véreim, proletárok, megalázottak és megszomorítottak, mert hát úgyis olyan kevés dolog van, amit meghagytak nekünk, amire valóban büszkék lehetünk.”
Ivan Radenković filozófus volt, baloldali aktivista, fordító, költő, zenész és zeneszerző, grafikai, honlap-, folyóirat- és videoszerkesztő. Rengetegen csodálhatták rendkívüli sokoldalúságát – úgy tűnt, hogy arannyá változik, amihez csak hozzáér.
Az összes magyar forradalmakkal és magyar köztársaságokkal bajban van a nemzet. Ezeknek a forradalmaknak és köztársasági szisztémáknak a legszembeötlőbb közös jellegzetességük, hogy egytől egyig leverték őket. Mindegyiket ellenforradalmi restauráció követte. De ez önmagában nem lenne elegendő a forradalmi és köztársasági hagyomány elsöpréséhez.
Petőfi Sándor ma is a nemzeti emlékezet egyik legfontosabb alakja. Azt manapság kevésbé szívesen emlegetjük azonban, hogy ő volt az első, aki a magyarság ügyét a világszabadság ügyéhez kapcsolta lírájában.
A hagyományos magyar baloldallal a centrális erőtér is összeomlana. Az újbalnak válaszokat kell keresni, például arra, mit gondol a forradalomról.
A forradalom folytatódó története még mindig az osztályegyüttműködés fölbontásának időszakában van elméletileg, és a polgári egyenlőség-egyenjogúság rekonstrukciójának szakaszában politikailag: mintha még mindig 1917 februárjában lennénk. 1917 októbere még csak ezután következik.
Az értelmiségiek helyett a magyar munkások voltak azok, akik felvették a fegyvert a szovjetek ellen 1956-ban. Kizsákmányolásuk, nyomoruk a sztálinizmus jelszavai mögött nem enyhült, ezért a Munkástanácsokon keresztül a kezükbe vették az irányítást. A Fortepanról válogattunk.
