Gyurcsány elment, a politikai liberalizmus pedig szétesett Magyarországon
Keserédes Gyurcsány-búcsúztató és némi múltidézés. Ezt hozta, és ezt viszi el az MSZP és a DK egykori vátesze.
Keserédes Gyurcsány-búcsúztató és némi múltidézés. Ezt hozta, és ezt viszi el az MSZP és a DK egykori vátesze.
Az összefogásról és a gyermekvédelemről több szó esett a közvetlen államfőválasztásért összehívott tüntetésen.
Néhány százan álltak ki a miniszterelnöki hivatal elé a valódi gyermekvédelemért, Orbán Viktor és Rogán Antal lemondásáért.
Szemfülesek voltunk, s utána jártunk a meséknek és félremagyarázásoknak.
A Momentumnak sem kellene rájuk hallgatnia.
A mandátumvita jelen formájában éppen annak a megúszós, tét nélküli politikának az egyenes folytatása, ami idáig is elvezetett.
Az Egységben Magyarországért hangosbemondókkal felszerelt kisteherautókkal fogja terjeszteni az ellenzék üzenetét azokban a körzetekben, ahol a legszorosabb lesz a verseny a mandátumokért.
Elbukott a bizalmi szavazáson Fekete-Győr András, ezért lemondott a Momentum elnökségéről. Orosz Annával, a párt új ügyvezetőjével közösen tartottak sajtótájékoztatót. Fekete-Győr továbbra is támogatja a párt kampányát és listán is indulhat majd.
A küldöttgyűlés megvonta a bizalmat a politikustól.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Kossuth téren jelentette be, hogy pártja Márki-Zay Pétert fogja támogatni az előválasztás második fordulójában.