„Tőke és Fasizmus jegyesek” – a francia kormány bukásáról
Van ez a világtrend, a posztfasiszták menetelése a hatalomba, amit a fokozódó káosz elősegít. A trend mozgatórugója baloldali körökben viszonylag közismert, a neve: kapitalizmus.
Van ez a világtrend, a posztfasiszták menetelése a hatalomba, amit a fokozódó káosz elősegít. A trend mozgatórugója baloldali körökben viszonylag közismert, a neve: kapitalizmus.
A libanoni tűzszünet után mind Izrael, mind a Hezbollah győzelmet próbál hirdetni. Az immár Hágában körözött Netanjahunak eközben azokkal a vádakkal is szembe kell néznie, hogy ő is segítette a Hamaszt.
Most, hogy akár nukleáris válság is lehet az ukrajnai háborúból, érdemes elgondolkodni azon: miért is, kiért is harcol az, aki ott harcol? És merre van a kiút?
Az Új-Kaledónia körüli konfliktus nem csitul.
Közel nyolc hét tipródás után Emmanuel Macron elnök megnevezte, ki alakíthat kormányt. Folytatódhat az V. köztársaság agóniája.
Sokak kitörő örömére a választás a szélsőjobboldal vereségét és a baloldal előretörését hozta el.
A törvényhozási voksolás első fordulója után a hatalom kapujában a szélsőjobb Franciaországban.
Olyan kapitalizmus nincs, amelyik hosszú távon elviselné, hogy korlátozzák.
Kell az a nikkel, nagyon kell.
A második évforduló egészen más, mint az első volt. A kép egyre zordabb, elsősorban Ukrajna számára, de Európa többi része és tulajdonképpen a világ egésze szempontjából egyaránt.