„Tiszteld a sztrájkolót, tiszteld a törvényt!” – a gyárból kizárt fehérvári sztrájkolók mellett akciózott a Vasas
Nyolcadik napja tart a sztrájk az alumínium üzemben, holnap újabb tüntetést tartanak.
Nyolcadik napja tart a sztrájk az alumínium üzemben, holnap újabb tüntetést tartanak.
Immár hatodik napja áll a fehérvári alumíniumipari gyár, miután még az infláció mértékével sem hajlandó emelni a dolgozók bérét.
Az üzemben hétfőn többen rosszul lettek, miután mérgező anyagok kerülhettek a levegőbe.
A magas infláció és a megnövekedett megélhetési költségek veszélyeztetik a nehéz fizikai munkát végző dolgozókat.
„Akkor tudunk érdemben felszólalni, ha együtt vagyunk és összefogunk.”
Túlóra, rabszolgatörvény, a sztrájkok ellehetetlenítése.
A bérszínvonal továbbra is túlmunkára ösztönzi az egészségügyi szakdolgozókat, akik már most is gyakran túlvállalják magukat.
A vendégmunkás családtagjai sem kaphatnak majd tartózkodási engedélyt.
Az IT szektorban, pláne Kelet-Európában nem jellemzők a szakszervezetek.
A munkahelyi balesetek jelentős része elkerülhető lenne megfelelő szabályozással.
Nem lassított a bérek szeptember óta tartó elértéktelenedése februárban sem a KSH jelentése szerint.
Eddig három jelentősebb megmozdulást tartottak a finn cég elégedetlen dolgozói.