A Ryanair vezetője a munkahelyek áthelyezésével fenyeget, ha a sztrájkok folytatódnak
„ha az emberek csak a sztrájk kedvéért sztrájkolnak, akkor sztárjkoljanak csak, a munkáikat és a repülőgépeket pedig átvisszuk máshová.”
„ha az emberek csak a sztrájk kedvéért sztrájkolnak, akkor sztárjkoljanak csak, a munkáikat és a repülőgépeket pedig átvisszuk máshová.”
Csütörtökön Varga Mihály és Palkovics László Tusványoson úgy ültek le szidni a magyar kis és középvállalkozásokat és dolgozókat, mintha az oktatási tárca volt vezetője és a Fidesz gazdasági minisztere, nem maguk felelnének a magyar gazdaság állapotáért.
Az új gyülekezési törvény csak közterületekre engedélyezi a tüntetéseket, így pedig a nagy áruházak parkóliban nem lehet majd, illetve csupán a cégek engedélyével lehet bármilyen demonstrációt tartani.
A rendőrség már most is komoly létszámhiánnyal küzd, a túlórapénz megszüntetése és a kafetéria-rendszer eltörlése együttesen tömeges pályaelhagyást eredményezhet.
A fapados légitársaság az előző évben 1.45 millárd eurós profitot termelt.
Három vendéglátóhely szolidaritással küzd a munkaerőhiány okozta problémák ellen.
Az államok egyre képtelenebbnek bizonyulnak arra, hogy a multinacionális techvállalatok viselkedését szabályozzák. Ha gátat akarunk szabni a cégek visszaéléseinek, mindenképp szükségünk lesz a dolgozóik segítségére is.
Június 18-án indul a nyári diákmunkaprogram. Az állam a 16 és 25 év közötti fiatalok munkához jutását támogatja.
A 24.hu készített riportot Magyari Beával. A tiszaújvárosi asszonynak a rosszul beállított munkagép letépte a fél kezét, tízezrekből nyomorog, miközben a bank elveszi a lakását, és senki sem segít rajta.