Vendégszerzőnk, aki magyar menekültek gyermekeként nőtt fel Nyugat-Németországban, visszaemlékezésében arra világít rá, milyen volt „idegenként” a fal leomlása utáni időszak, amely máig sem vezetett el odáig, hogy az ország két része szerves egészként tekinthessen a Német Szövetségi Köztársaságra.
A tulajdonosok és lakáskezelők öt éven keresztül nem emelhetik lakbéreket, és kiugróan magas díjak esetén a lakbérek csökkentésére is lehetőség nyílik.
Globális polgári engedetlenségi akciókba kezdett a klímaváltozás megfékezéséért küzdő Extinction Rebellion (XR) hétfőn.
Eközben klímaaktivisták foglalják el Berlin utcáit.
Budapestet nagyrészt olyan politikai döntések formálták, amelyeknek több köze volt az önkormányzatok korlátozott anyagi lehetőségeihez, valamint a helyi gazdasági szereplők és az önkormányzati politikusok rövidtávú érdekeihez és a képzelőerő hiányához, mint egy 21. századi metropolisz lakóinak tényleges igényeihez.
A vörös-vörös-zöld koalíció hozta össze.
A lakhatási válság enyhítésére.
Kisajátítanák a nagyvállalatok által tulajdonolt több százezer ingatlant.
Rosa Luxemburg a maga művészet és természet iránti, ambivalencia nélküli áhítatával, növénygyűjteményével és fejben tartott Goethe-verseivel, Vormärz-stílusú, rajongó, érzelmes, lelkes, szigorú leveleivel – ez a picike, sánta zsidó nő, lengyel bevándorló Berlinben és Lipcsében az orosz lelkével, a szorgalmas jó tanuló és precíz tudós, aki azt mondta a barátnőinek, hogy asszonynak mindenekelőtt büszkeségre van szüksége – , igen, neki halnia kellett.
„tegyék nyilvánvalóvá mi fontosabb nekik: az üzletelés az Orbán-rezsimmel vagy az európai értékek és a munkavállalók jogainak védelme.”