A bántalmazási ügyek és a francia baloldal
A pártok és a média működése továbbra is a bántalmazóknak kedvez, de talán fordulhat a kocka.
A pártok és a média működése továbbra is a bántalmazóknak kedvez, de talán fordulhat a kocka.
Az Utcajogász véleménye szerint a hajléktalanok bántalmazása a rendőri szervek által nem új keletű, ám csak most, a kamerával felszerelt mobiltelefonok elterjedésével kezd láthatóvá válni.
Hiába folytat le széleskörű eljárást a bíróság, ha azok az emberek, akiknek a bizonyítékok beszerzése a feladata, nincsenek kiképezve a párkapcsolati és családon belüli erőszak jeleinek felfedezésére, rögzítésére és értékelésére.
Hiába szakított barátjával, az többször felkereste lakóhelyén, és ököllel a fejét ütlegelte, felpofozta, lábon és hasba rúgta. A borsodi eset nem egyedülálló.
Hivatalosan 2020 lett volna az áldozatsegítés éve, valójában azonban azóta is minden év a meggyilkolt nők és gyerekek éve, és az is marad, amíg a kormány nem hajlandó megtenni a teljesen világos lépéseket.
Boné Ferencet a magyar határ közelében, Nagyváradon egy tehervagonban bujkálva találták meg.
Nem egyszeri esemény lehetett a gyilkosságba torkolló bántalmazás.
Civil szervezetek már korábban jelezték a pártjának, hogy Damien Abad feltehetően két nővel szemben is nemi erőszakot követett el, ennek ellenére mégis miniszter válhatott az új politikusból, aki mindent tagad.
Az áldozatot számonkérő mismásolással csak a legrosszabb társadalmi beidegződéseket erősíti.
Krempaszky Zsanett mentőtiszt, akit súlyosan bántalmazott kollégája, a munkahelye mégis arra kényszeríti, hogy együtt dolgozzon az erőszakos férfival, akár egy műszakban.