Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mindenét elvesztette, mégis kiáll igaza mellett – pszichiátriai megfigyelésre küldenék Zsiga Katalin volt rendőrnőt

Tavaly decemberben vált ismertté Zsiga Katalin rendőrnő története, akit állítása szerint két kollégája elkábított és megerőszakolt határszolgálat közben. Az ügyészség azóta megszüntette a nyomozást az ügyben, most viszont a rendőrnőt fenyegeti pszichiátriai elzárás.

Zsiga Katalin 2021 decemberében fordult a nyilvánossághoz történetével, miután hiába jelezte az esetet feletteseinek, parancsnoka hazugsággal vádolta, pszichiátriára akarták küldeni, majd beosztották szolgálatra erőszakolói mellé. A rendőrnő ezt követően tett feljelentést az ügyészségen, a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség pedig 2022 februárjában hozott ítéletet az ügyben, mely szerint „kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a rendőrnőt kollégái nem erőszakolták meg, és sérelmére más bűncselekmény sem történt”.

Az ügyészség közleménye szerint „a széles körben folytatott nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták. A nő az elmondottakat többször módosította, azokat alátámasztani nem tudta és ellentmondásokba keveredett.”

Zsiga Katalin szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nyilatkozata szerint a nyomozás keretében az ügyészség több bűnjelképet is lefoglalt, viszont mikor a rendőrnő azok megtekintését kérte, nem várt fordulat történt:

„Beszámíthatatlannak minősítettek, elmegyógyintézetbe zárnak, azért, hogy védjék a rendőrség hírnevét, mivel az ügyem bíróságra került.”

A rendőrnőt „elmeállapotának megfigyelése elrendelésének tárgyában” idézték be december 5-re a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához.

Zsiga Katalin a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsának épülete előtt

A Nőkért Egyesület tagjai hétfőre tiltakozást szerveztek a tanács épületet elé, hogy felhívják a figyelmet az áldozatok jogaira, valamint hogy támogatásukat fejezzék ki Katalin felé.

„Áldozathibáztatás helyett áldozatvédelem”
Tiltakozás Zsiga Katalin elmegyógyintézetbe zárása ellen
Fotó: Juhász Vanessza / Mérce

„Katalin ügyének kimenetele az egyéni igazságtalanságon túl súlyos össztársadalmi és nőjogi károkat is okozna, ugyanis az őt ért ilyenfajta megtorlás tudatában az erőszak áldozatai még kevésbé mernének feljelentést tenni, a hatóságokhoz bizalommal fordulni”

– fogalmazott Antoni Rita, az egyesület elnöke. A Mércének adott interjújában kifejtette, volt már rá példa, hogy a hatóságok összezártak egy bántalmazó mögött. Katalin esetében az ügyészség lefoglalt bizonyos bűnjeleket, amiket azonban sem a rendőrnőnek, sem pedig ügyvédjének nem engedtek megtekinteni.

„Áldozathibáztatás helyett áldozatvédelem”
Tiltakozás Zsiga Katalin elmegyógyintézetbe zárása ellen
Fotó: Juhász Vanessza / Mérce

„A hatóságok igyekeznek azt kommunikálni, hogy az áldozatok forduljanak bizalommal hozzájuk, ha bántalmazás éri őket. Azonban az ilyen esetek csak tovább csökkentik a beléjük vetett bizalmat” – fogalmazott Antoni.

„Katalin már mindent elveszített. Elveszítette munkáját, a jogviszonyát, és még  szavahihetőségét is, mégis rendületlenül kitart igaza mellett. Mi meg vagyunk győződve arról, hogy állításának alapja van.”

Az elnök szerint különösen fontos kiállni a roma áldozatok mellett, akik kettős diszkriminációt szenvednek el mind a társadalomban, mind pedig az igazságszolgáltatásban.

Antoni szerint „már nem az a tét, hogy az állítólagos elkövetőket elzárják, hanem hogy az áldozatot ne zárják be”.

A Katonai Tanács hétfői ítélete szerint Zsiga Katalinnak egy hónapra pszichiátriai megfigyelésre kellett volna bevonulnia, ám  az ügyvédje fellebbezett a döntés ellen, így az ítéletet felfüggesztették, és Katalin hazamehetett.