Még legalább június 30-ig maradnak az árstopok, és egyelőre az infláció is – kormányinfó a Mércén
Hiába az „inflációvakcina,” az árdrágulás jelenlegi szintje nem teszi lehetővé a kivezetésüket.
Hiába az „inflációvakcina,” az árdrágulás jelenlegi szintje nem teszi lehetővé a kivezetésüket.
A kormány mondandójának legfontosabb elemeit foglaljuk össze élő, szöveges közvetítésünkben.
Három javaslatot adunk a tanácstalannak tűnő kormánynak.
A legtöbb érintettnek felajánlanak új pozíciót, de lesz, akit el kell küldeni.
És nem is lesznek újra olcsóbbak egyhamar.
Az Európai Bizottság uniós forrásokról szóló bejelentése után kormányinfót hirdettek.
Míg az eddigiek mellett bevezetett új árstopok azonnal életbe léptek, az üzleteknek járó támogatást csak hónapok múlva utalják.
Az élelmiszeripar társadalomra veszélyes módon piacosított, ideje ennek véget vetni.
Szerdán megtudhattuk, hogy a kormány elképzelései szerint hogyan fogjuk túlélni a közelgő telet.
A miniszter már kivezetné az ársapkát, a rászorulók segítésére nincs terv.