Egyenlőség, szolidaritás, demokrácia - baloldali értékek, amelyekről azonban a baloldali liberálisoktól az anarchistákig, az ökomarxistáktól a szocialistákig mindenki mást gondol, és mindenki teljes meggyőződéssel hirdeti a maga igazát.
A Kritikai alapozó sorozatot azért indítottuk el, hogy túllépjünk azon a vitakultúrán, amely abból áll, hogy jelszavakat és könyvcímeket dobálunk egymásra a másik, vagy akár a saját álláspontunk gondos megértése és mérlegelése helyett. Ahelyett, hogy végső ítéletet mondanának bizonyos kulcskérdésekben – a társadalmi egyenlőtlenségektől a feminizmusig –, a sorozat cikkei bemutatják a különféle baloldali álláspontok érveit és előfeltevéseit, és kiindulópontokat adnak a további gondolkodáshoz.
Hogy a világot megváltoztatni kell és nem értelmezni? Hogy nem okoskodni kell, hanem cselekedni? Ez igaz. Csakhogy biztosan kudarcra vagyunk ítélve, ha nem igyekszünk megérteni a társadalmi valóságot, amellyel szemben állunk, és az értékeket, amelyek felé törekszünk.
A Mércén megjelent sorozatokat mind egy helyen találod, ha ellátogatsz a Sorozatoldalra!
Mi kell ahhoz, hogy egy rendszert diktatúrának nevezzünk? A pártok betiltása? Bebörtönzések? Az ellenzéki sajtó ellehetetlenítése? Fontos kérdések, de amíg ezt kérdezgetjük, egész nyugodtan fel lehet számolni a szabadságjogainkat, el lehet nyomni a polgárokat.
A kapitalizmusnak mindig fokoznia kell a természeti erőforrások kiaknázását – új olajmezőket és ritkafém bányákat kell feltárnia, új erdőségeket kell kiirtania, hogy gyáraknak, ipari szántóföldeknek helyet csináljon. Mit tehetünk ez ellen?
Amikor tanúi vagyunk a politikusok túlkapásainak, vagy a vagyonosak informális uralmának az életünk fölött, eszünkbe juthat, hogy jobb lenne a társadalom, ha az nem urak és szolgák logikájára épülne.
Az identitáspolitika egyik veszélye, hogy eltereli a figyelmet a társadalmi struktúrák által okozott elnyomásformákról. Az osztálypolitikát nem helyettesíthetjük identitáspolitkával, ez azonban nem jelenti, hogy az identitáspolitika problémáit ne kellene elismernünk vagy foglalkoznunk velük.
Az ellenzék a kormányt, a kormány az ellenzéket komcsizza. Persze mindkettő megalapozatlan: a kommunizmus eszméje mindkettőtől távol áll. De mi is ez valójában, és egyáltalán: lehet-e ma valaki kommunista?
A szocializmus nem azonos a politikai elnyomással vagy a tervgazdasággal. Ellenkezőleg, válaszokat kíván adni azokra a társadalmi bajokra, amiket a kapitalista rendszerrel kaptunk a nyakunkba.
A szociáldemokrácia a legnagyobb politikai tömegmozgalom volt az elmúlt 150 évben. Kérdés, hogy képes-e ma még egy szociáldemokrata mozgalom az igazságosság eszközévé válni, vagy ehhez vissza kell térnie a radikális gyökerekhez?
Vajon továbbra is a nacionalizmus védelmére szorulunk a globalizáció elleni küzdelemben, avagy lássuk be végre, hogy a nemzetek kávéja lefőtt?
Mert ma is vannak, csak nem pont úgy!
Az a baj, hogy van, akinek nem jut, vagy az, hogy a gazdag a szegény kárára hízik?
A bevándorlás kapcsán szüntelenül tolják az arcunkba a töménytelen mennyiségű demagógiát. Pedig jó volna, ha korunk egyik legsúlyosabb politikai és erkölcsi kérdésében komolyan is feltennénk a kérdéseket: Be kell-e fogadnunk, kiket, hányat és miért?
