Egy kínai élelmiszerfutár öngyilkossági kísérletének történetén keresztül föltárul a kínai államkapitalizmus természete
Liu három éven keresztül napi 12 órán át dolgozott élelmiszerfutárként. Azután egy napon már nem bírta tovább.
Liu három éven keresztül napi 12 órán át dolgozott élelmiszerfutárként. Azután egy napon már nem bírta tovább.
Hogy a kiváltságosak mulatságából hogy lesz egy hétköznapi árucikk, Dezső András új könyvében a kokain magyar történetén és valóságán keresztül rajzolódik ki az olvasók előtt.
A dolgozóknak újból fel kell ismerniük, hogy csak a közösség tud változásokat elérni. Teljesen mindegy, hogy valaki egy laptoppal a kezében végez munkát egy fotelből egy amerikai cégnek vasárnap hajnalban, vagy órák hosszat szakadó esőben ételt szállít ki egy bringán.
Pedig ha a szabályozók nem intézkednek, nálunk is eljöhet az amerikai típusú vadnyugat.
Nem túl meglepő, de a legkevesebb bevétel áprilisban született.
A futárok nem követelnek sokat: csak legyen egy állomás, ahol napközben tölthetik a telefonjaikat, valamint legyen biztosítva számukra mosdó, ivóvíz és egy konyha, ahol két fuvar között leülhetnek enni.
A kormány viszont több tízmilliárdot vár az akciótól az államkasszába.
Az Operatív Törzs még nem adta jelét, hogy ez javasolható lenne, pláne úgy, hogy az idősek kezét is megérintették.
Milyen gazdasági gyakorlatok képesek lakhatást, élelmiszert, energiát és egyéb javakat biztosítani emberek tömegeinek úgy, hogy közben sem a természetet, sem a társadalom egyes részeit nem zsákmányolják ki?
Arról, hogy most itt tartunk, mindannyian tehetünk, de szeretünk ide és oda mutogatni, ahelyett, hogy hátralépnénk egyet, és körbenéznénk, hogy nekünk és a szűk közösségünknek ebben milyen szerepünk van.