A harmadik köztársaság 1989. október 23-i kikiáltása óta ez a kilencedik alkalom, hogy a magyarországi választópolgárok az Országgyűlés összetételéről, és így közvetetten a választás után felálló kormány összetételéről szavazhatnak. Ezzel kapcsolatban apró, demokráciánk állapotáról önmagában keveset eláruló érdekesség, hogy a visegrádi országok közül Magyarország az egyetlen, ahol az összes törvényhozás kitöltötte mandátumát, és nem volt szükség előrehozott választások kihozására – erre a mutatványra egyébként a tágabban értelmezett keleti blokk országai közül is csak néhányan voltak képesek.

A mai voksolásra való tekintettel úgy gondoltuk, hasznos lehet egy rövid áttekintést adni a korábbi választások eredményeiről és a kampányok legfontosabb mozzanatairól.

2006: Magyarország, Magyarország, gyere bátran Magyarország!

A 2002 és 2006 közötti parlamenti ciklus alakulásában megvolt minden, ami megágyazhatott volna egy ellenzéki győzelemnek: a 2005-ös köztársaságielnök-jelölés körüli fiaskó, az  elbukott EP-választás, a ciklus közepén lemondani kényszerülő kormányfő és a határon túliak szavazati jogáról szóló népszavazás, amely az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt ugyan, de véglegesen polarizálta a társadalmat, nem kis részben az MSZP által folytatott, uszításra épülő kampánynak köszönhetően.

A 2004 őszén a kormányfői széket Medgyessy Pétertől átvevő Gyurcsány Ferenc azonban jó választásnak bizonyult a szocialisták számára, akik egy ideig a párt befolyásos tagjának számító Kiss Péter miniszterelnökké jelölésének gondolatával is kacérkodtak. A politikai pályája előtt az üzleti életben komoly sikereket elérő, energikus kormányfő ugyanis jól képviselte azt az optimizmust, ami az EU-csatlakozás utáni, a 2008-as gazdasági katasztrófa előtti konjunktúra utolsó sugarait élvező magyar társadalmat jellemezte.

Ennek következtében a Fidesz erősen borúlátó kampánya – amely szerint „rosszabbul élünk, mint 4 éve” – kevéssé rezonált a választókkal.

Az sem segítette Orbán Viktor pártjának esélyeit, hogy a Dávid Ibolya vezette MDF – melynek a ciklus során számos emblematikus, a mai napig aktív politikusa sorolt át a Fideszhez – úgy döntött, önállóan indul. Emellett ott volt még Mikola István személye, akinek a Fidesz komoly szerepet szánt a kampányban, Orbán Viktor leendő miniszterelnök-helyetteseként bemutatva az első Orbán-kormány egészségügyi miniszterét. Mikola azonban sorra tette az olyan nagy felháborodást kiváltó, jelentésükből könnyen kifordítható kijelentéseket, melyek erősen ártottak pártjának.

A fentiek fényében nem meglepő, de a 2006-os választás a kormánypártok újbóli győzelmét hozta – ilyen a rendszerváltás óta először ekkor fordult elő.

Az MSZP javítván a négy évvel korábbi listás eredményén, a szavazatok 43,2 százalékát nyerte el, szemben a Fidesz 42 százalékával. Az egyéni körzetekben ennél még inkább elsöprő baloldali-liberális győzelem született. Az MSZP önmagában elvitt 98 egyéni körzetet (melyek közül jó pár helyen szabaddemokrata kihívók is akadtak az első fordulóban), 6 helyen az MSZP-SZDSZ közös jelöltjei, 3 helyen pedig a listán valamicskét erősödvén 6,5 százalékot elérő SZDSZ indulói végeztek az élen – miközben a Fidesz csupán 68 körzetet húzott be. Ezzel egyébként a 2002-es választás alkalmával megfigyelhető főváros-vidék ellentét is felborult, hiszen amellett, hogy megőriztek 28 budapesti választókerületet, 79 egyéni győzelemmel az MSZP és az SZDSZ a fővároson kívül is átvette a vezetést a Fidesztől, akinek a négy budai győzelem mellé csak 64 vidéki siker jutott.

A két nagy tömb mellett csupán az MDF-nek jutott hely az Országgyűlésben, Dávid Ibolyáék pártja a bejutási küszöböt épphogy csak megugorva 5,04 százalékot ért el. A pár évvel korábban, 2003-ban alakult Jobbikkal közös listát indító MIÉP ezzel szemben másodjára sem kapott a belépőkártyát a Kossuth tér illusztris épületéhez.

A 2006-os választás alapvetően két dologról volt emlékezetes. Egyrészt ez volt az utolsó voksolás, melynek során a Fidesz vezetője, Orbán Viktor hajlandó volt kiállni egy nyilvános választási vitára

– ami annyira nem meglepő, ha figyelembe vesszük, mennyire rosszul sült el számára a Gyurcsány Ferenccel folytatott, mára már legendássá vált szócsatája. Másrészt pedig sem előtte, sem pedig azóta nem született annyira kultikus kampánydal, mint az MSZP „Igen, Igen” névre hallgató indulója. Az optimista hangvételű dal kultikusságát jól példázza, hogy ha egy buliban felcsendül, akkor azok a fiatalok is telitorokból éneklik, hogy „Magyarország, Magyarország, gyere bátran Magyarország”, akik a 2006-os választás idején legfeljebb az általános iskola padjait koptatták (beleértve jelen sorok szerzőjét).

A 2006-os MSZP-kampánydala a nosztalgiázni vágyók kedvéért: