Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jámbor András: Sokan azért szavaztak a Fideszre, mert egyedül hagyták őket

Ez a cikk több mint 2 éves.

Vasas székház A Vasas Szakszervezetek józsefvárosi székházában tartott értékelő beszédet Jámbor András, a Budapest 6-os körzet ellenzéki jelöltje, aki 99 százalékos feldolgozottságnál 47,61 – 42,44 százalékos előnyt, azaz magabiztos győzelmet könyvelhet el a fideszes Sára Botonddal szemben.

A Mérce alapítója azzal kezdte mondandóját, hogy bár az összellenzéki eredményvárón sorra kapta a gratulációkat, nem tud őszintén örülni saját győzelmének ilyen országos eredmény mellett.

Kiemelte: ez az egyetlen választókerület az országban, ahol úgy tudott nyerni az ellenzék, hogy számottevő jobbikos szavazatszám volt az előző két választáson. (13 százalékot kapott a Jobbik 2014-ben és 2018-ban is.)

Jámbor arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs még egy olyan választókerület, ahol a Jobbik szavazóit az ellenzéki szavazóbázisba be tudták olvasztani.

Hozzátette, a Jobbik korábbi elnökhelyettese, Dúró Dóra a Mi Hazánk színeiben kevesebb mint 5 százalékot kapott a mostani választáson, azaz bőven a parlamentbe jutó szélsőjobboldali párt országos eredménye alatt teljesített a VIII. és IX. kerületben.

„És hát egyébként ez a probléma: azt látjuk, hogy akik 2006-ban még az MSZP szavazói voltak, azok az alsó középosztálybeli, középosztálybeli dolgozó emberek, akik egykor baloldali szavazók voltak, 2010 után átálltak a Jobbikhoz, és mára fideszes szavazók lettek. A baloldali-liberális – vagy most éppen keresztény-konzervatív – ellenzék teljesen elvesztette őket. És itt kell elkezdeni gondolkozni azon, hogy hogyan lehet tovább”

– fogalmazott a Szikra Mozgalom jelöltje.

Jámbor azt kérte hallgatóságától, ne azt kezdjék el mondani, hogy „akik ma máshogyan szavaztak, azok buták”, hanem azt gondolják végig, hogy „ezek az emberek a szomszédaink, ugyanabba az iskolába járatják a gyerekeiket, és hogy hogyan tudunk együttélni az országban azzal, ami most történik”.

Szerinte sokan azért szavaztak a Fideszre, mert egyedül voltak, mert biztonságot akartak. Jámbor szerint most arról kell gondolkodnunk, hogy „ezeknek a Fidesz-szavazóknak közösségként hogyan tudunk biztonságot adni a propagandával szemben, és új Magyarországot teremteni anélkül, hogy további félelmeket sulykolnánk beléjük”.

Jámbor beszéde végén azt ígérte: a következő négy évben megpróbálja minden erejével szolgálni választókerületét, és megpróbál olyan politikát csinálni, ami helyben és országosan is erőt tud adni a Szikra által képviselt politikai gondolatoknak.