Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Külön vonulnak majd az oltottak és az oltatlanok, maszkot mindenki hozzon!

A járványhelyzet, a jelenleg is érvényben lévő veszélyhelyzet, illetve a kormány gyülekezést korlátozó rendelkezése miatt a tüntetés szervezői speciális szabályokat alakítottak ki, melyeket a rendőrséggel is egyeztettek.

A tüntetés az Andrássy út Hősök tere felőli végén indul 4 órakor, 3 órától lehet gyülekezni. A menet a Kossuth térre tart, itt hangzanak majd el a beszédek.

Az eredeti tervek szerint 500-as csoportokban vonultak volna a tiltakozók, de a tervet a szervezők végül elvetették.

A tüntetés szervezői a Mércének elmondták, hogy a rendezvényre való beléptetésnél mindenkitől elkérik majd a védettségi igazolványt, és a védettségüket igazolni tudók, valamint  az oltatlanok külön csoportokban tudnak majd vonulni.

Azok, akik fel tudnak mutatni a beléptetésnél védettségi igazolványt, a hozzájuk tartozó 18 éven aluliakkal egy tömegben tudnak majd vonulni, ők a Kodály Körönd felől, illetve a Rippl-Rónai utcánál tudnak a rendezvény területére belépni.

Azokat, akik még nem rendelkeznek védettséggel, a szervezők arra kérik, hogy az Andrássy út Rippl-Rónai utca és Hősök tere kisföldalatti kijárat közötti szakaszon, két oldalt a szervízúton keressék a rendezőket, ők ott fognak tudni gyülekezni. A tervek szerint az oltatlanok, vagy védettségüket igazolni nem tudók a fő tömegtől külön vonulnak, szükség esetén kisebb csoportokban. A két csoport végig, a Kossuth téren is el lesz különítve.

A menetbe később is be lehet csatlakozni, de a szervezők arra kérnek mindenkit, hogy ha teheti, az Andrássyra érkezzen.

A szervezők a tüntetés facebook-oldalán hangsúlyozzák, hogy a rendőrségnek, a rendezvény megfelel a törvényi és biztonsági előírásoknak. A szervezők mindenkitől azt kérik, hogy maszkban érkezzen a tüntetésre.