Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán: „felszámoltuk az ingyenélést, egyesítettük a nemzetet”

Ez a cikk több mint 4 éves.

várkert bazár

A miniszterelnök a nagyobb ívű történeti és nemzetközi áttekintés után 2010 utáni sikereit sorolta, amelyek közé tartozik szerinte, hogy „megállítottuk az IMF-et, felszámoltuk az ingyenélést” és „egyesítettük a nemzetet, határon túlra szakadt magyarokkal.”

Leszögezte, hiába vitáznak külföldön és belföldön is rendszere jellegéről, ugyanakkor a mindenféle politológiai modellek helyett szerinte „a bőrszínre és származásra való tekintet nélküli” és „egyenlőséget hirdető” kereszténység rendszere alapja.

Hozzátette,

„IMF-aggyal nem lehet megérteni, hogy bár a nemzetközi pénztőke karmaiban voltunk […] mi vettük a bátorságot, és nemet mondtunk.”

Majd azt kezdte fejtegetni, „brüsszeli és washingtoni logikával nem lehet felfogni”, hogy „egy kis ország” nemet mond a megszorításokra, és fejlődik, „patrióta gazdaságot”, „nemzeti önérzetet” és migránsok helyett „saját magyar gyermekek” lettek itt.

Szerinte ez „a nemzeti konzultációra épülő kormányzás” sikerének alapja, amelyet „kárörvendő gúny és vészjósló károgás kísért”.

Majd Orbán áttért ellenzéke kritikájára, itt elmondta, „a liberális nem más, mint diplomás kommunista”.

Szerinte ha ők kormányoznának „az IMF kezében vergődnénk és Soros György irányítana.”

Majd közölte, Soros szerinte „háromszor akarta kifosztani Magyarországot”, de mint a legkisebb legény a mesében, ezektől „megmenekültünk.”Orbán szerint az első ilyen alkalmat Antall József állította meg 1991-ben, a másodikat Horn Gyula 1994-ben, majd 2015-ben pedig a „migránsok betelepítését” ő.

Orbán ezek után mind Hornnak, mind pedig Antallnak „megköszönte”, hogy megállították Sorost.

Majd hozzátette, a „Soros-terv” még mindig létezik, ezért a fiatalokat szólította meg, akiknek arra hívta fel a figyelmét, „ne dőljenek be” a szemkilövetőknek, avagy a Gyurcsány Ferenc körül csoportosulóknak.

Hozzátette, „jó ha tudjátok, hogy a medve nem játék.”

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt