Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

De miről fog ma értekezni Orbán Viktor?

Ez a cikk több mint 4 éves.

várkert bazár 22. alkalommal tart évértékelőt Orbán Viktor 15 órától a Várkert Bazárban.

A miniszterelnök igazán tartalmas beszédekkel örvendeztette már meg hallgatóit, a négy keréktől az egy zászlón át az ötéves tervig korábban összeszedtük már, hogy 20 beszédében mi mindenről osztotta meg gondolatait.

Tavaly sem volt visszafogott (miért is lett volna egy újabb kétharmados győzelemmel a hátában), csakhogy a 2019-es évértékelő mégis inkább arról maradt emlékezetes, hogy a rabszolgatörvény ellenes tüntetések hatására felnövő, és éppen az összefogást gyúró ellenzék rengeteg beszéddel és vonulással, az utcán tiltakozva térítette el a rivaldafényt a kicsit migránsozó, kicsit megélhetési szegényező, de összességében azért kevés nóvumot tartalmazó eszmefuttatásról.

Ebből a szempontból kifejezetten izgalmasnak ígérkezik az idei etap, hiszen nem elég, hogy a kormánypártok az őszi önkormányzati választásokon érzékeny veszteségeket szenvedtek, a Néppárt is a szőnyeg szélére állította őket, és lebeg a fejük (illetve hát az ország feje) felett a 7-es cikkely is.

Vagyis míg az elmúlt években Orbán előszeretettel ostorozta magas lóról úgy az ellenzéket, mint Brüsszelt, most elő kéne rukkolnia valamiféle magyarázat-szerűséggel, hogy mégis mi történt az elmúlt egy évben.

Persze, a miniszterelnök nem szokta magát hagyni a tények által összezavarni, sőt, ilyenkor van csak igazán elemében, amikor újabb mítoszt kell kerekíteni a polgári Magyarországot építő és utolsó vérig védelmező kormány köré.

Addig is, míg kiderül, nézzük meg, milyen romantikus kisfilmmel vezette fel Orbán Facebook-oldalán az eseményt: