Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Azért gyűltünk ma itt össze…

Ez a cikk több mint 5 éves.

szerkesztőség Mármint azok, akik kilátogatnak a mai tüntetésre, azért gyűlnek össze, mert az Akadémiai Dolgozók Fóruma – amely csoport az MTA dolgozóit képviseli, és az intézmény átszervezése körüli harc közepette jött létre – a ma délutánt választotta a tüntetés időpontjául, mivel ma ismét ülésezik az Akadémia elnöksége, és szerintük ez az utolsó lehetőség a májusi közgyűlés előtt arra, hogy a dolgozók és szimpatizánsok nyilvánosan kifejezzék: nem értenek egyet a minisztérium terveivel.

Na de mi ellen is tiltakoznak a tüntetők, és hogyan is jutottunk idáig?

A ma aktuális „Akadémia-ügy” tavaly nyár végén kezdődött, amikor is az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alá rendelte az Akadémia költségvetését, Palkovics innovációs és technológiai miniszter belengette az MTA feldarabolását és kutatóintézeteinek átvilágítását. Az átvilágítás – amely alapján megállapítható egyáltalán, hogy indokolt-e az átalakítás – máig nem fejeződött be (az eredeti tervek szerint még egy hétig tartana), az átszervezési láz azonban finoman szólva nem csillapodott a kormány részéről.

Az azóta eltelt időben decemberben rendkívüli közgyűlésen az akadémiai dolgozók, elnökségi ülésen februárban is hitet tettek amellett, hogy az akadémiai kutatóhálózat továbbra is kizárólag az MTA szervezeti keretein belül kell, hogy maradjon, mivel szerintük ezzel súlyosan sérülne a kutatások függetlensége. Az ITM időközben a 2018-ban a parlament által elfogadott költségvetésben foglaltak ellenére befagyasztotta az Akadémia alaptámogatását, a minisztérium által javasolt alternatív, más intézmények számára is nyitott pályázati lehetőségeket azonban nem vette igénybe az akadémia, ragaszkodva a törvényben garantált forrásokhoz.

Az MTA-ügy körüli további kérdéseket röviden ebben a cikkben jártuk körbe.

A decemberi közgyűlés és a februári elnökségi ülésen -utóbbi előtt szintén tüntetést tartottak, élőlánccal vonták körbe az MTA épületét – hozott döntések ellenére, mégis megszületett e hónap elején egy szándéknyilatkozat Lovász László MTA-elnök aláírásával, amely egyebek mellett rögzíti a kutatóintézet-hálózat leválasztását.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma ma azt fogja követelni, hogy a szándéknyilatkozatban megfogalmazott elveket – a zsarolásnak semmiképpen sem engedve – az MTA Elnöksége a korábbi döntéseivel összhangban utasítsa el, és azok ebben a formában ne kerülhessenek a Közgyűlés elé.

Címlapkép: Mérce