A munkaellenes politika tétje nem az, hogy megszűnik-e idővel a bérmunka annak mai formájában, hanem hogy földi poklot vagy földi paradicsomot hoz el ennek a bekövetkezte.
Aggodalommal tölt el, amikor a jövőbe tekintek, és ezzel közel sem vagyok egyedül a velem egykorúak között. Bár a fiatalságnak eddig sosem látott problémákkal kell megküzdenie karrierje során, léteznek alternatívák – az egyik ilyen a munkahelyi demokrácia.
Az elmúlt pár napban két tüntetés képe járta be a világot, miközben nagyon sok országban az állampolgárok most nem élhetnek gyülekezési jogukkal a koronavírus miatt hozott különböző rendeletek miatt.
Persze, sokkal szebb adatokat kapunk, ha nem a megfelelő módszertannal, önkényesen meghatározott kritériumok alapján számolunk.
A járvány és az annak nyomán kialakuló válság rámutattak a fennálló rend elégtelenségeire és darabokra zúzták a globális világrend legitimációját – a kérdés most az, miként képzeljük el azt a világot, amelynek létrehozására a jelenkor kihívásai alkalmat teremtenek.
„Az általános sztrájk egy mindenhol és sehol sem jelen levő forradalom, ahol a termelőeszközök kisajátítása házról házra, utcáról utcára, kerületről kerületre történik… Megvalósul a pékek minden csoportjának szabad egyesülése minden pékségben, a lakatosok minden csoportjának minden lakatosműhelyben, egy szóval: a szabad termelés.”
Ha ennyi telik a nemzeti tőkétől válságmenedzsment címszó alatt, akkor kár volt az ő kezükre játszani az ország vagyonát.
Arról, hogy most itt tartunk, mindannyian tehetünk, de szeretünk ide és oda mutogatni, ahelyett, hogy hátralépnénk egyet, és körbenéznénk, hogy nekünk és a szűk közösségünknek ebben milyen szerepünk van.
A rendszer megdöntése nélkül nem fog megszűnni a nők rendszerszintű elnyomása.
Végre nem csak gyámoltalanul sodródunk a Tarlós-éra öröksége mentén, ahol az autózás minden más közlekedési és köztérhasználati mód fölé volt emelve: az enyhe menetidő-növekedés nem nagy ár egy biztonságosabb, élhetőbb, emberibb városért.
