A mai spontán tüntetés után holnap újra utcára vonulnak a kata-károsultak
A Kossuth térről vonult át a hídhoz a több száz fős tömeg.
A Kossuth térről vonult át a hídhoz a több száz fős tömeg.
A veszélyhelyzet ideje alatt marasztalják az embereket a sok helyen leépítés előtt álló rendszerben.
Az Uber a lobbistái révén azokat a döntéshozókat és hatóságokat környékezte meg, akiknek és amelyeknek éppen a hasonlóan működő vállalatoktól kellene megvédenie bennünket.
Ma benyújtottták, holnap szavaznának. Kedden délelőtt 10-re tüntetést szerveznek az Országház elé a kisadózók tételes adójának (kata) drasztikus reformja miatt.
A nagycsaládosok személygépkocsi-szerzésére és a GYES-en vagy GYED-en lévő hallgatók hitelére is kevesebb fog jutni.
A tanév utolsó napján hétszázzal kevesebb álláshirdetés szerepelt a minisztérium honlapján, mint most.
A tüntetők addig nem hagyják el az elnöki rezidenciát, ameddig az elnök nem adja be hivatalosan is lemondását.
A légiforgalmi kikötőket működtető vállalatnak ezzel sikerült elkerülnie a káoszt a nyaralási szezon kezdetén, de máshol jelentős járatkimaradásokra kell számítani, ha a dolgozók nem kapják meg a tisztességes bérüket.
Egy írországi adatvédelmi határozatnak köszönhetően a Meta elvesztheti az utolsó legális kiskapuját is az európai adathalászathoz.
Lassan egy valóságos kincskereső expedícióval ér fel a valamelyest megfizethető árucikkek megtalálása.