„Mondjon le!” – ordították a kisbusszal menekülő Pintérnek a tüntető tanárok és diákok
A miniszter gyors lépteinek és a tüntetőket a bejárat elől elküldő rendőröknek köszönhetően hamar elhagyta a helyszínt.
A miniszter gyors lépteinek és a tüntetőket a bejárat elől elküldő rendőröknek köszönhetően hamar elhagyta a helyszínt.
A kisnyugdíjasoknak dönteniük kell: éheznek és rezsit fizetnek, vagy esznek és fagyoskodnak a lakásban.
Más formában is folytatódnak hétfőtől a pedagógustiltakozások: Több iskolában ülősztrájk lesz, a Kölcsey Ferenc Gimnázumból pedig levelet visznek Pintér Sándornak és Maruzsa Zoltánnak a párbeszéd reményében.
„Épp annyi jogot adnak, hogy ne követeljünk többet.”
Íme a győzelmi kényszer eredménye.
Biden „nem szívesen” veszi semmibe a dolgozók akaratát, de félti az amerikai gazdaságot.
Cserelakás nélkül nem lehetne lakáskiürítést indítani.
A magyar miniszterelnököt ezúttal a háború miatt bevezetett szankciókról, a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalásokról, a gazdasági válságról, valamint a migrációról kérdezték a Kossuth Rádióban péntek reggel.
A Korunk Válságai beszélgetéssorozat 4. részében Szabó Lindával és Gerőcs Tamással, a hegemónia kérdéséről és a trónkövetelő Kínáról beszélgetünk.
Úgy néz ki, a szociális intézményeknek válságban nem kell betartaniuk a személyi, illetve tárgyi követelményeket.