Kormány a hírhamisítási vádra: „a Soros szervezetek működését be kell tiltani”
A Migration Aid mai sajtótájékoztatójára már meg is érkezett a kormányzati válasz.
A Migration Aid mai sajtótájékoztatójára már meg is érkezett a kormányzati válasz.
Érik egy bődületesen nagy botrány.
Most 5 percre a stúdióba engedték Mirkóczki Ádámot, a Jobbik képviselőjét. Mirkóczki nem a párt programját ismertette, hanem vádbeszédbe kezdett a Fidesz-propaganda ellen.
„Mi hiszünk benne, hogy a változásnak alulról kell jönnie és minél többen megpróbálnak tenni valamit, annál gyorsabban jön el a változás” – mondta el az egyik kezdeményező.
Magyar Ügyvédi Kamara elnöke megdöbbentőnek tartja a fideszes politikusok támadását Bárándy Péter egykori igazságügyi miniszter ellen.
Ritkán fordul elő, hogy egyetlen nap híreit szemlézve be lehet mutatni a Fidesz kampány állapotát, de a mai nap igazán alkalmasnak tűnik erre.
A Sarkozy-klán jó tucatnyi zűrös ügyének sorában is az egyik legsúlyosabb 2007-es kampányának finanszírozása, amelyhez a gyanú szerint Moammer Kadhafi líbiai diktátor is hozzájárult néhány millió euróval.
A párt valóban felállt a tárgyalóasztaltól, de még tartogat a tarsolyában néhány visszalépést, hogy jelezzék, nem kerékkötői a kormányváltásnak.
Kampányban csak az egyházaknak szabad szórni a pénzt, az egészségügyre nem.
Miután Szél Bernadett és az LMP nem nyitott a további ellenzéki tárgyalásokra, két kisebb párt, az Együtt és a Momentum képviselőivel ül tárgyalóasztalhoz az MSZP-Párbeszéd.