Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz el sem ment az egészségügyi dolgozók béremeléséről szóló bizottsági ülésre

Ez a cikk több mint 6 éves.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerette volna a Költségvetési bizottság elé terjeszteni javaslatát, melynek alapján az összes egészségügyi szakdolgozó 50%-os azonnali béremeléshez jutott volna. A fideszesek azonban – hasonlóképpen a szintén mára tervezett Nemzetbiztonsági bizottsági üléshez – nem jelentek meg az ülésen, mert szerintük az ellenzék csak kampányol.

A Költségvetési bizottság a fideszes többség távolmaradásával határozatképtelen volt, Szabó Tímea sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy szerinte a kormány évek óta hazudik a béremelésekről. Kitért a tavaly év végi, illetve a februári béremelésekre is, amelyekről mindkét esetben kiderült, a kormány trükközött a számokkal: a legtöbb dolgozónak egyáltalán nem, vagy minimálisan emelkedett a bére.

A Párbeszéd képviselőjének költségvetési módosítója 95 ezer egészségügyi dolgozó bérét emelte volna meg 50%-kal, ez 200 milliárd forintból jött volna ki. Ez után vélhetően a tavaly év végi kormányzati osztogatásokra utalva kifejetette:

ha a magyar államnak van 90 milliárd forintja az egyházak támogatására, 50 milliárdja a határon túli futballklubok támogatására, és további 100 milliárdja különböző presztízsberuházásra, akkor nem lehet mondani, hogy nincs pénz az egészségügyi dolgozókra.

Szabó Tímea azt is elmondta, hogy ha Karácsony Gergely lesz a miniszterelnök a választások után, akkor a kormány a béremelésekkel fogja kezdeni a munkáját.

Az MSZP a letelepedési kötvényekről és Kósáról kérdezett volna

A Költségvetési bizottságra az MSZP is készült. Szerettek volna kérdéseket feltenni a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban, illetve arról is, hogy miért kezdett a kormány néhány hónappal a választások előtt nagy összegek szétosztásába. Mesterházy Attila sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormány az évre tervezett költségvetési hiány csaknem felét már elköltötte az év első három hónapjában.

Mesterházy a bizottság előtt Kósa Lajos 4.3 milliárdos megbízásáról is kérdezte volna Seszták Miklós fejlesztési és Varga Mihály nemzetgazdaási minisztereket. Az MSZP alelnöke arra lett volna kíváncsi, hogy lobbizott-e Kósa Lajos náluk a csengeri asszony állítólagos örökségének elköltése kapcsán.

A Fidesz egymás után két közleményt is kiadott, melyekben közlik, nem jelennek meg a Nemzetbiztonsági és a Költségvetési bizottság mai ülésein, mondván, ellenzék azokat kampányolásra használja. Azt azért hozzáteszik, hogy

  • az ellenzék bevándorláspárti politikája elviselhetetlen terheket róna a költségvetésre;
  • Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázat.