Gulyás Gergely: 36 milliárd forint értékben jegyeztünk elő vakcinákat
Többek között az AstraZenecától és a Pfizertől, összesen 12 millió adagot, az EU-s vétót pedig fenntartjuk. Mindez a mai Kormányinfón hangzott el.
Többek között az AstraZenecától és a Pfizertől, összesen 12 millió adagot, az EU-s vétót pedig fenntartjuk. Mindez a mai Kormányinfón hangzott el.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma elküldte ezek jegyzékét Áder János köztársasági elnöknek, azt kérik, dobja vissza a minisztériumi fércmunkát.
A kormány immár 2.5-szeresre növelte az eredetileg járványvédekezésre létrehozott tartalék kiadásait.
Közleményükben hangsúlyozták, Jevegnyij Tankiljevicsnek nem lett volna hatásköre felmondani a dolgozók kollektív szerződését augusztusban.
Cseh Katalin szerint „történelmi bűn” volt amit Orbánék a vétóval tettek, a brit Guardian már az EU kríziséről ír.
Értelmi fogyatékos és autista gyermekek szülei is kérvényezték a köztéri, általános maszkviselés alóli felmentést, mivel ezeknél az embereknél mindez megvalósíthatatlan a gyakorlatban.
Az Egyesült Államok 45. elnökének kasszái a kampány után üresen maradtak, a pártjának is sokkal tartozik. Azt azért elhatározta, hogy az őt szerinte „eláruló”, jobboldali Fox News-t tönkre fogja tenni.
Attól hogy valami statisztikailag intenzív ágy, még nem lesz hozzá elegendő szakápoló és kórházi szakdolgozó- figyelmeztettek ma kiadott jelentésükben.
Eleve „home office” törvényről volt szó, de mint azt a VDSZ hangsúlyozza, az éjjel nem ezt, hanem egy távmunka-szabályozást tett közzé a kormány.
Adrian Zandberg képviselő arról írt, főleg a Google és a Facebook keres óriási összegeket a karanténon és a kijárási korlátozáson, ideje, hogy ennek a pénznek egy részét visszaadják a lengyel népnek.