Miért dühös a jobboldal a Coca-Cola reklámjaira?
Úgy tűnik, szerintük két férfitest közelsége egy plakáton már elegendő lehet a fennálló rend megingatásához.
Úgy tűnik, szerintük két férfitest közelsége egy plakáton már elegendő lehet a fennálló rend megingatásához.
A cégekbe és nagykövetségekbe való kapaszkodás ugyanazt a hamis politikai narratívát erősíti, hogy majd valaki, valakik megvédenek minket a rosszfiúktól.
A jelenkori magyar belpolitika a végletekig elment abba az irányba, hogy az Orbánnal szembeni jelentőségteljes ellenzéki fellépés megálmodása és megvalósítása helyett alternatív valóságokat, hamis narratívákat gyárt.
Az aktív és vágyakozó embertől pedig a szélsőjobboldal mindig is rettegett, ne féljünk hát ráerősíteni ezekre a félelmeikre.
A közösségi média alapvetően nem közelebb hozott minket egymáshoz az elmúlt évtizedben, aminek nagy részében a kirekesztő és végletekig megosztó kormányzati diskurzus uralkodott, hanem a lehető legtávolabbi kis buborékokba száműzött bennünket.
Nem Orbánról kell panaszkodni és külföldi empátiára várni, hanem Orbán politikájával kell farkasszemet nézni, és kezet nyújtani azoknak, akiket történetileg-politikailag lényegtelennek és feláldozhatónak könyveltek el a kirekesztő rezsimek és biopolitikai megfontolásaik.
A szégyenítés stratégiája nagyon sokszor visszaüt a baloldali aktivizmusban. De vajon jó-e egyáltalán valamire?
Ma nem az LMBTQ-mozgalom és identitáspolitikák atomizálják a társadalmat, és akadályozzák meg a strukturális egyenlőtlenségek felszámolását, hanem a közösségünket felszabdalni próbáló, sokirányú viták és az egyre erőszakosabb kormányzati propaganda.
Politikatudományt művelni csak demokratikus keretek között lehet, a „modern” politikatudomány ugyanis azzal párhuzamosan jött létre, hogy a nép egyre nagyobb mértékben kiharcolta a politikai részvétel jogát.
A jobboldal követeli a saját „safe space-ét”, csak éppen a történelmileg elnyomott kisebbségek elleni harc, a különböző csoportok megalázásának folytatásaként.