Szabó Tímea: foglalják az Alaptörvénybe, hogy Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc férfiak
A képviselő módosítót nyújtott be az Alaptörvény kilencedik módosításához.
A képviselő módosítót nyújtott be az Alaptörvény kilencedik módosításához.
A kieső bér háromnegyedét támogatja az állam, ha a munkáltató megtartja a munkást.
A jelenlegi rendszerbe bele van kódolva a fizetős és nem fizetős páciensek megkülönböztetése.
Politikussá lett szabadságharcosok, szocialistává lett nacionalisták, a Nyugat vigyázó tekintete és felfegyverzett, hol kisebb, hol nagyobb hatalmú helytartók a Balkán szívében. Filmajánló.
Még több százezren hagyhatják el otthonaikat az eszkalálódó konfliktusban.
Ahogy jogszerű volt a figyelmeztető sztrájk is.
Igen aránytalanul oszlanak el a támogatások, és lehet, hogy pont azokon nem segít, akiken igazán kellene.
Kedden nagyjából száz, a vendéglátásban és személyfuvarozásban dolgozó ember tüntetett, mivel a kormány véleményük szerint elengedte a kezüket.
Idén több, mint kétszer annyit.
Az ágazati dolgozókra különösen nagy teher nehezedik a járvány alatt, munkájukat mégsem ismerik el.