Ha a honvédelmi miniszternek valóban fontos, hogy minél több fiatal álljon katonának, akkor miért bruttó 260 ezerért keresnek bakákat?
Szalay-Bobrovniczky Kristóf fura kijelentései csakis kancsal nézőpontból lehetnek érvényesek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf fura kijelentései csakis kancsal nézőpontból lehetnek érvényesek.
Szennyező is, igazságtalan is.
Budapesten és Debrecenben is várhatók megmozdulások a nap folyamán.
Szerda éjjel állították elő őket a rendőrök a kata-tüntetésről, az Erzsébet híd budai hídfőjénél.
A válság költségeit nem azokon kell leverni, akiket eddig kényszervállalkozásra ítélt a rendszer.
Az Uber a lobbistái révén azokat a döntéshozókat és hatóságokat környékezte meg, akiknek és amelyeknek éppen a hasonlóan működő vállalatoktól kellene megvédenie bennünket.
Hátralévő életünk leghűvösebb nyarát éljük, mondják, ami egyrészt valószínű, másrészt ha az emberiség jövőjét nem szeretnénk ennyivel leírni, akkor érdemes számba venni, mit tehetünk még?
Miközben egyes intézkedések hatékonysága erősen megkérdőjelezhető.
Ment a huzavona, hogy kell-e és lehet-e javaslatokat megfogalmazni a kormány számára.
Nem tárgyalják a kérdést se a környezetvédelmi bizottság ülésén, se a közgyűlésben.