A reggel józanító hűvösében oszlik az álom. Ami az álomban bizonyosságnak, szükségszerűségnek tűnt, most megragadhatatlan, felfoghatatlan, ködös, távoli. Visszahull az éjjeli homályba, nem vetül rá fény, nem ragadja meg az értelem, nem válik gondolattá. Mi volt az, amit akartam?
A fasizmus mint történelmi jelenség folytonosságot mutat a nyugati kultúrával.
Bárhogyan használják is fel az erőszak kritikáját a hatalom birtokosai, e kritika ettől még érvényes marad.
Számos szakértő, nemzetközi jogász, és emberjogi civil szervezet ért egyet abban, amit a pro-palesztin aktivisták régóta mondanak.
MacIntyre marxistából lett katolikus gondolkodó, Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás követője.
A sötétség az összeomlás zűrzavarában biztonságot és erőt ígér, a társadalmi hierarchiák, előnyök és kiváltságok megőrzését és bebetonozását a kirekesztettekkel szembeni erőszakon keresztül. Mit kínálhatunk erre válaszul?
Amire az Öt tanács felhív minket, az a legkomolyabb számvetés és politikai munka mindazzal, amivé a mozgalom, az emberiség egyetemes felszabadításának programja vált, és amivé itt és most válhat.
Különös, hogy őt, aki hitte, hogy a gondolat, az eszme, a szellem szabadít föl és nem a szenvedély, épp a szenvedély – az igazság iránti szenvedély – tette példává és tanítóvá egy egész nemzedék számára.
Mit mondhatnék a kérdésre: mi szükség van egyáltalán az elméletre?
Jogos igényünk csakis arra lehet, amit szabad és egyenlő felekként megkövetelhetünk egymástól egy társulás, egy politikai közösség tagjaiként.
