Áder János miért csak a jobboldaliakat védi meg, amikor sérelem éri őket?
Hol a francban van olyankor Áder János, amikor nem a Fidesz propagandáját kell kiszolgálni?
Hol a francban van olyankor Áder János, amikor nem a Fidesz propagandáját kell kiszolgálni?
A török elnök azt mondta, ha a nemzet azt mondja egy napon, hogy elég, ő lemond. A nemzet pedig megszólalt.
Legkevesebb 43-an meghaltak, 1900-an, köztük 11 újságíró megsebesült a Palesztin terület és Izrael határán fekvő fal mellett tartott tüntetéseken. Az izraeli hadsereg éles lőszert vetett be a sokszor erőszakosan fellépő tüntetők ellen. Közben Izrael állam 70. születésnapján megnyitott az USA új izraeli nagykövetsége Jeruzsálemben.
Az Igazságügyi Bizottság hallgatta meg a volt és jövőbeli igazságügyi minisztert, Trócsányi Lászlót a Parlamentben. A miniszter pedig bejelentette, létre fogja a kormány hozni a pletykákból már ismert közigazgatási különbíróságokat.
Győri Pétert helyi civileken kívül, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum, sőt még a liberálisok és az Együtt helyi szervezete is támogatja.
Sándor Mária elmondta, nem vett részt az elmúlt hetek tüntetésein, egy éve semmilyen politikai demonstráción nem járt.
A tüntetéseken és a média értelmezésében is a megmozdulások kapcsán az volt a fő szempont, hogy meg lett haladva a bal-jobb ellentét, egységbe forrt az ellenzék. Van ennél egy fontosabb szempont: ezeken a tüntetéseken a társadalmi osztályokat haladták meg.
„Már érik a borsó, a bab és az újhagyma, kibújt a krumpli” – így kezdődik a Népszava riportja Ajkáról, ahol az önkormányzat döntése alapján felszántották és bevetették a város egyik focipályáját, hogy civil szervezetek tudjanak rajta élelmiszert termelni.
556 szavazó vett részt a Jobbik tisztújításán, 554 érvényes szavazat érkezett. Sneider Tamás 298–256-ra győzte le Toroczkai Lászlót.
Seres Barbara gyerekét 4 éve ölte meg bántalmazó apja. Kihajította a negyedik emeletről a 6 hónapos Ádámot, majd ő is utána ugrott.