Egy diktatúrát az önkényuralmi módszerei fémjeleznek – a CKP és a PDSZ is szolidaritást vállal a Színműsökkel
Az egyetem ügye a PDSZ szerint mindannyiunk ügye, mert ez az elmúlt tíz év rombolása kicsiben.
Az egyetem ügye a PDSZ szerint mindannyiunk ügye, mert ez az elmúlt tíz év rombolása kicsiben.
Tarr Béla szerint az együttműködés lehetetlensége vetett véget a közös munkának, azonban ezt a Novák „maradék méltóságának védelmében” nem részletezi.
Az Színház- és Filmművészeti egyetem 63 oktatója elkötelezett a munkatársaik, hallgatóik és az oktatás iránt!
A ma reggeli bejelentésekkel összhangban kikapcsolták az egyetem minden épületében az internetet. A kollegistákkal kötött szerződésüket ezzel megszegték.
A polgármester által fellebbezett két kérdés mellett egy harmadikat is engedélyezett a bíróság. Indulhat az aláírásgyűjtés!
A polgármester pontosan tudja, hogy maximum hét ember élne itt, mégis hajláktalanszállónak nevezi a tervet. Az ULE nyitott az ingatlancserére.
Vagy nem fogták fel, hogy Pikó András példálózik, vagy szemrebbenés nélkül hazudtak. Kétszer is.
Legtöbben a hibrid oktatási rend mellett állnak és sokan érzik úgy, hogy nem kapták meg a védekezéshez szükséges felszerelést a PSZ friss kutatása szerint.
Hatalmas tömeg várta az Arany Hajnal neonáci párt tagjainak ítélethirdetését Görögországban.
Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is több szempontból aggályosnak találta a rekordgyorsasággal elfogadott törvényt.