A Dunaferr üzeménél tüntetett a Vasas Szakszervezet a munkások jussáért, amit visszatart a cég
Szerda óta ez a második demonstráció az orosz állami tulajdonú cég bérvisszatartó politikája ellen.
Szerda óta ez a második demonstráció az orosz állami tulajdonú cég bérvisszatartó politikája ellen.
Szarka kancellár próbálkozására válaszul birtokvédelmet is kértek az SZFE hallgatói a kerületi jegyzőtől.
Szarka ezredeskancellár este 6-kor ki akarja üríteni az SZFE épületeit. Közben Pikó András is kiáll az egyetemisták mellett.
Az előrébb hozott őszi szünet a kancellári alibi. A hallgatók és a tanárok alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az alapítványt létrehozó törvény ellen.
A legrosszabb helyzetben a szociális munkások vannak, háromnegyedük bérminimumon él.
Ma nem szűnt meg a fideszes kétharmad.
A Strache-botrány eloszlatta a Vörös Bécs megszerzéséről szőtt álmokat.
A szélsőséges iszlamisták ráadásul aggódtak az elnök egészségéért.
Lassan két hónapja tartanak a tömegtüntetések Lukasenka ellen, és nem csitul a népharag.
Az ország nagyvárosaiba is eljutott az egyetemfoglalók lángja, Pesten megtelt a Szabadság tér.