Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Dunaferr üzeménél tüntetett a Vasas Szakszervezet a munkások jussáért, amit visszatart a cég

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Dunaferr munkásai a Vasas Szakszervezeti Szövetség szervezésében Dunaújvárosban demonstráltak a cég üzeme előtt péntek délután. Az összegyűlt demonstrálók követelték a cég tulajdonosaitól, hogy személyesen folytassanak tárgyalásokat a szakszervezettel az elmaradt bérezések, és a – főként ezekkel kapcsolatos – számos, folyamatban lévő bírósági per ügyében, vagy legalábbis

a helyi menedzsmentet  mindenhol hatalmazzák fel az egyeztetéshez és megegyezéshez szükséges jogkörökkel.

A demonstráción több százan jelentek meg, a gyárépületnél tartott gyülekező után aztán átvonult a tömeg Somogyi József Martinász nevű szobrához, ami a város jelképe. Molnár László, a Dunaferr Vasas elnöke beszédében hangsúlyozta, az elmúlt időszakban olyan folyamatok indultak el, amelyek érzésük szerint „rossz irányba fordítják Magyarország egyetlen acélgyárának szekerét.”

Molnár rámutatott, hogy a 2008-as nagy gazdasági válság óta – rövid időszak kivételével – folyamatosan veszteséges a cég, amit a munkások sarcolásával próbálnak ellensúlyozni. Molnár szerint minden rendben lenne, ha lennének felelős tulajdonosok.

Gombos György, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke arról beszélt, hogy a munkavállalók az évek alatt egyre több munkát végeznek, miközben a munkakörülmények semmit sem javulnak.

A szakszervezet ezen a héten már egyszer tüntetett az Orosz Föderáció budapesti követségénél is, ahogy arról a Mérce is beszámolt. Ezen a megmozduláson László Zoltán, a VASAS Szakszervezeti Szövetség alelnöke emlékeztetett: a Dunaferr ügyeiben számos bírósági ügy van folyamatban az állóidő kifizetésének elmaradása miatt. Hangsúlyozta, ha a munkavállaló a kötelességeit sem tartja be a dolgozóval szemben, nem bújhat ki ezek alól, de mégis rendszeresen megtörténik.

„Olyan cégek, amelyek kifejezetten szerencsés időszakot tudhatnak maguk mögött még az aláírt béreket sem fizetik ki, hosszú évek nyereséges működése után legalább a saját bérfejlesztését hajtsa végre. Mi lesz akkor, ha ezek a dolgozók nem befizetnek, hanem segítséget kérnek majd?”

-mondta László, és kiemelte: a város jövőjét veszélyezteti, amit jelenleg az orosz tulajdonosok a Dunaferrel művelnek. Kiemelte, most is kérdéses, hogy a menedzsment, akikkel most a szakszervezet tárgyal, milyen jogkörökkel rendelkezik, és pontosan mire vannak felhatalmazva. Többször is előfordult ugyanis mostanában, hogy egy-egy megegyezést később a feljebbvalók írtak felül: ezért kiemelte, nem mehet az tovább, hogy a tárgyalóasztal másik oldalán „bábok ülnek”, akik mindent megígérnek, de semmit sem tartanak be később.

A VASAS kiállt a Színművészetin demonstráló egyetemi polgárok mellett is, „Tudjuk, mit jelent a harc, mi is vívjuk!” – felkiáltással.

„Ha él a gyár, él a város” – de a Dunaferr vezetősége mintha nem ezért dolgozna

A cég vezetése a rossz gazdasági körülményekre panaszkodik, miközben a szakszervezetet és a munkásokat semmibe veszi, és mintha a fogukat húznák, mikor a profitból a dolgozóknak is kéne csöpögtetni valamennyit – a Dunaferrnél működő Vasas szakszervezet és a központi üzemi tanács vezetőivel riportoztunk Dunaújvárosban.

Kiss Soma Ábrahám korábbi riportja a tarthatatlan helyzetről itt olvasható.