Újraindult a Dunaferr egyik kohója
A vállalat termelőegységei múlt ősz óta álltak, de most az egyik kohó, majd az acélmű, valamint a meleg- és hideghengermű is újraindul.
A vállalat termelőegységei múlt ősz óta álltak, de most az egyik kohó, majd az acélmű, valamint a meleg- és hideghengermű is újraindul.
Az esti tüntetésen jelentették be.
Már az első dulakodás is megvolt.
A korábbi MASZSZ-elnök, DK-s képviselő 53 éves volt.
De lesz még szolidaritási és ülősztrájk is jövő kedden.
Emellett az is kiderült: bírósági döntés született arról, hogy elfogadták a PDSZ ajánlatát a szakképzésben dolgozók sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásáról.
A civilek szerint törvénysértő a projekt, mert a területre vonatkozó kiemelt kormányrendelet szállodaépület építésre ad lehetőséget, ezzel szemben az egyedi beépítést biztosító jogszabályt lakóépületek engedélyezésére használják.
Még az elmúlt években a kormánnyal konfliktust ritkán vállaló, Cser Ágnes nevével fémjelezett másik szakszervezet is kezdeményezte korábbi tárgyalásai újraindítását.
A lakó jogi képviseletét ellátó Utcajogász Egyesület most az Alkotmánybírósághoz fordul, mert a fellebbezést csak a kilakoltatás után bírálja el a másodfokú bíróság.
A bérekről csak a jövő héten tárgyalnak a szakszervezetek a céggel, az sem lesz könnyű szülés.