Pintérék nem mutatják meg a korrupciós jelentést, mert nincs előírva, hogy mikor kell közzétenni
Jávor Benedek szerint a belügyminiszter már direkt trollkodik.
Jávor Benedek szerint a belügyminiszter már direkt trollkodik.
Egy emberként háborodtak a fel az érdekvédők a túlmunka kiterjesztését elősegítő indítványon, amely szerintük még csak munkáltatók érdekeit sem szolgálja.
Egy kis kelet-törökországi hegyvidéki városkából indult, mára pedig Törökország-szerte óriási népszerűségnek egy kizárólag szövetkezeti gazdaságban termelt árut forgalmazó élelmiszerbolt, amely külföldre is exportál.
Ezt Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő írta ki Facebookjára, miután egyeztetett az illetékesekkel.
Hazugságok közepette, a hazai és nemzetközi jogot is megsértve kaphatott menekültstátuszt Nikola Gruevszki, a hazájában elítélt volt macedón miniszterelnök az ellenzéki pártok szerint.
Pontról pontra cáfolja közleményében az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék vezetője, Hammer Ferenc a 888.hu állításait azzal a tanórával kapcsolatban, amelynek egy részével az intézet csatlakozott a múlt heti sztrájkhoz.
A magyar dolgozók szegénységi mérőszáma zuhanórepülésben tette meg az elmúlt hét évet.
A Szél Bernadett által kikért információk szerint 31 százalékos elbocsátás történt a környezetügynél.
Miután csütörtökön a Bige Holding Kft.-hez, Bige László nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó cég szolnoki műtrágyagyárában tartott óriási razziát a rendőrség, a hatóság szemtanúk szerint pénteken a milliárdos nyíregyházi otthonát is meglátogatta.
Az expolgármesternek csak azokban a cégekben nagyjából 300 milliárd forintja van, amelyeknek mostanra ismertté vált az értéke.