Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Annyira sikeres, hogy már nyugatra is exportál a török kommunista élelmiszerlánc

Ez a cikk több mint 5 éves.

Egy kis kelet-törökországi hegyvidéki városkából indult, mára Törökország-szerte óriási népszerűségnek egy kizárólag szövetkezeti gazdaságban termelt árut forgalmazó élelmiszerbolt. A tavaly Ovacıkben, Tunceli tartományban megnyitott áruház termékeire olyannyira megnőtt a kereslet az egész országban, hogy ebben az évben négy további üzletet nyitott meg Törökország három legnagyobb városában.

A Ovacık helyben termesztett és természetes élelmiszereinek története 2014-ben indult, amikor is a  helyi választásokon Ovacık választópolgárai, akik- beleértve a környező falvakat is – mintegy 8 500 főt számlálnak, Fatih Mehmet Maçoğlut választották meg polgármesterüknek.

Ezáltal az első és egyetlen olyan politikussá vált Törökországban,  aki a Török ​​Kommunista Párt tagjaként lett helyhatósági vezető.

Maçoğlu polgármesterként a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztésére összpontosított, amely 65 hektárnyi közterületen biogazdálkodást indított el azzal a céllal, hogy termékeit közvetítők nélkül, alacsony haszonkulccsal adja el.

A városi szövetkezet hamarosan elkezdte árusítani kémiai beavatkozás nélkül termesztett zöldségeit –például babot csicseriborsót és burgonyát  –, de emellett a környező hegyekben élő méhek által készített mézet is. Egy idő után aztán elindították az online értékesítést, amivel a termékek az ország bármely pontjára eljuthattak.

Végül akkora lett az igény az ovacıki élelmiszerekre, hogy az önkormányzat úgy döntött, kiterjeszti a gazdaság működését más tartományokra is.

2018 elején két üzletet nyitott Isztambulban, és a közelmúltban további kettőt Ankara és Izmir területén. Adana, Mersin és Bursa üzletei pedig hamarosan nyitnak.

Az üzletláncról hírt adó portál, az Al-Monitor egy korábbi interjúban faggatta polgármestert az ovacıki siker titkáról. Maçoğlu szerint három fő oka van a termékek népszerűségének. „Az első az a vágyakozás, amelyet a régióból elvándorolt emberek éreznek a szülőföldjükön megtermelt élelmiszerek iránt”  – mondta. „Másodszor, az emberek azért is hajlandóak támogatni önkormányzatunkat, mert több mint 200 egyetemi hallgató számára nyújtunk ösztöndíjakat az általunk keresett bevételekből, így a termékeink megvásárlásával egyben szolidaritást is vállalnak. A harmadik ok pedig talán az egészséges és biztonságos élelmiszer iránti igény.”

Negyedik okként felmerülhet még az egykoron jelentős baloldali mozgalom veteránjait összekötő forradalmi nosztalgia – jegyzi meg az Al-Motor szerzője. Az ankarai bolt október 20-i megnyitása előtt a főváros veterán baloldali forradalmárjai aktívan népszerűsítették az eseményt a közösségi médiában. Ennek eredményeképpen meglehetősen nagy tömeg gyűlt össze a bolt megnyitásakor, és már a vásárlók már az első napon tömegesen rohanták meg az üzletet.

A más mezőgazdasági szövetkezetekkel való szolidaritás jegyében az ankarai Ovacık áruház más régiókból származó élelmiszereket is kínál, többek között teát, rizst, bulgurt, sajtot, tésztát, dzsemet és melaszt.

A bevételekből ösztöndíj formájában részesülő egyetemi hallgatók száma egyébként idén 78-ról 200 fölé emelkedett. A diákok számára nyújtott segítség mellett a bevételek egy részét a gazdálkodók üzemanyag- és vetőmag-támogatására és a legszegényebbek segélyezésére fordítják.

A településen termesztett áruk Maçoğlu polgármester szerint világszínvonalú biotermékek. Arra is büszke, hogy az itt készített mézben 0 százalék a hozzáadott laktóz, a fruktóz és glükóz mértéke, ehhez képest a biotermékek nemzetközi sztenderdje lehetővé tesz ezekből hat százaléknyit.

Macoglu polgármester a szövetkezetben termelt áruval. Kép forrása: twitter.com/hhacomtr

Az ankarai boltban tett látogatás során az Al-Monitor megkérdezte a vásárlókat, hogy miért akarták ott vásárolni. A gyakoribb válasz az volt, hogy bíztak az élelmiszerek egészségességében. Néhány esetben azonban a politikai meggyőződés is számított. „Azoknak, akik arra törekedtek, hogy értéktelen, istentelen embereknek ábrázolják a kommunistákat, csak ide kellene jönniük, és megnézniük, hogy milyen szilárd erkölcsi alapokon áll ez az üzlet. A termékek kiválóak és az árak pedig megfizethetőek”- mondta egy vevő.

Ovacık termékeinek híre külföldre is eljutott. Október végén Maçoğlu bejelentette, hogy „bevezető szállítmányként” mintegy 7 tonna babot és mézet exportálnak Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak, de Németországba és Franciaországba is hamarosan megindulhat a szállítás.

Maçoğlu egyedülálló figura a török politikában: nincs hivatali autója, alacsonyabb a fizetése, mint a munkásoké, és személyesen is részt vesz a növények betakarításában.

A polgármester, aki Ovacık 2014-es választásait a szavazatok 36,1 százalékával nyerte, november 11-én írta ki Twitterére, hogy a márciusban esedékes választásokon Tunceli város, a tartományi főváros polgármesteri székéért fog indulni.

 

 

 

 

 

Címlapkép: Twitter