Bár nagyjából 2 millió embert érinthet hazánkban a fogyatékossággal élő emberek ügye, az idei kampányban sem esett szó arról, mit kínálnak az egymással versengő pártok a lakosság nagyjából ötödét érintő kérdésekben. Ezért fordultak civil szervezetek közös levélben az országos listát állító pártokhoz, hogy kiderüljön, mik a terveik a fogyatékossággal élő emberek és családjaik helyzetének javítása érdekében. Három párt válaszolt – összefoglaljuk, mit írtak.
Ma Magyarországon becslések szerint félmillió fogyatékossággal élő – azaz mozgáskorlátozott, hallássérült, látássérült, értelmi fogyatékossággal élő, autista, pszichoszociális fogyatékossággal élő, halmozott fogyatékossággal élő, siketvak és egyéb fogyatékossággal élő – ember várja a parlamenti választás eredményét. Családtagjaikkal együtt kb. 2 millió embert érinthet a fogyatékosság valamilyen formában.
A sajtóban és a közvéleményben is nagyon felfokozott a hangulat, és minden politikai oldalon erős érzelmek kísérik az egész kampányt. Ebben a nagy hangzavarban jutott arra tucatnyi civil szervezet, hogy a fogyatékossággal élő embereknek fontos ügyek nem kapnak elegendő hangsúlyt. Az Önállóan Lakni – Közösségben Élni Egyesület vezetésével ezért közös levelet írtak a pártoknak.
A civilek célja az volt, hogy meggyőződjenek arról, hogy a parlamentbe jutásra esélyes pártok gondolkodtak-e fogyatékossággal élő embereknek és családjaiknak fontos kérdésekről, gondoltak-e ezekre a szavazókra egyáltalán. És hogy megtudják, mit vállalnak, és mi lesz rajtuk számonkérhető, amennyiben kormányra kerülnek. A leveleket emailen és postán, tértivevényes küldeményként is megküldték a pártoknak március 3-án.
Az Önállóan lakni – Közösségben élni Egyesület és a hozzájuk csatlakozó 12 civil szervezet, és egy állampolgár a következő kérdéseket tette fel postai levélben és e-mailben:
Milyen intézkedéseket tervez a párt 2026-tól a fogyatékossággal élő emberek és családjaik helyzetének javítására?
- Kérjük, lehetőség szerint ismertesse mind a magánháztartásban, mind a bentlakásos intézetben élő fogyatékos emberekre vonatkozó szakpolitikai álláspontjukat és terveiket.
- Amennyiben lehetséges, térjen ki az egyes fogyatékossági ágakat (pl. látássérültek, mozgássérültek, hallássérültek, autisták, értelmi fogyatékossággal élők, halmozottan sérültek, siketvak emberek stb.) konkrétan érintő terveikre is.
A megkérdezett pártok a következők voltak:
- Demokratikus Koalíció
- FIDESZ-KDNP
- Kétfarkú Kutya Párt
- Mi Hazánk
- TISZA
A civilek levelére három párttól jött valamilyen válasz, és egy párttól ígéretet kaptak a válaszadásra, egy párt pedig válaszra sem méltatta a kérdéseiket.
A Demokratikus Koalíció reagált a leggyorsabban. Egy jól átgondolt programot küldtek, amely a korai fejlesztéstől, az iskolai képzésen át a felnőttléthez szükséges szolgáltatási hálót ígér kiépíteni. A döntéshozatalba be kívánják vonni a fogyatékossággal élők szervezeteit. Külön, fogyatékossági csoportokra lebontott intézkedéseket is küldtek.
A TISZA párttól csak a több mint 240 oldalas programjukat tartalmazó link érkezett meg válaszul. Ebből az Önállóan lakni – Közösségben élni egyik önkéntes tagja szedte csokorba a vonatkozó terveket. A programban láthatunk sokféle intézkedést és számos adatot is a fogyatékossággal élő emberekről. A fogyatékossággal élő gyerekek iskolai neveléséről kevesebb szó esik. Viszont külön szó esik a nőkről, azon belül is a fogyatékossággal élő nőkről.
A FIDESZ-KDNP-nek küldött levélre a Belügyminisztériumból, Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkártól érkezett válasz. Azonban nem a kormánypártok jövőbeli terveit ismertette, hanem az Országos Fogyatékosságügyi Program (2026-2036) főbb vállalásait küldte meg, amelyet tavaly ősszel a Parlament fogadott el. A Fidesz-kormányok 16 év alatt elért eredményeiről bőven írtak, ám ezt nem tudtuk figyelembe venni, mert a kérdés a pártok jövőbeli vállalásaira vonatkozott.
A Kósa államtitkár által hivatkozott, 2026-2036-os időszakra szóló Országos Fogyatékosságügyi Programról fontos tudni, hogy már el kellett volna indulnia, de ez nem történt meg. Az előző, 2015-2025-ös fogyatékosügyi program lezárásával ugyanis elkésett a kormány és annak szervei, így határidejét ki kellett tolni 2026. szeptember 30-ig. Az pedig, hogy a program teljesítése mennyire sikerült, egészen 2027. május végéig nem fog kiderülni, mert majd csak ekkorra kell az erről szóló jelentést benyújtania a belügyminiszternek. Ez a késés és az előző program teljesítését övező homály némiképp kérdésessé teszi, mennyire lehet komolyan venni a jövőre szóló vállalásokat.
Akiket érdekel, hogy a Belügyminisztérium levelébe foglalt eredményekkel szemben szakértők miként értékelték az elmúlt 16 év kormányzati munkáját a fogyatékossággal élőknek elérhető szociális ellátások, az oktatás, a lakhatás és a civil szervezetekkel együttműködés terén, az itt találja egy erről szóló esemény leírását (a lap alján letölthető előadásokkal), és egy erről szóló cikket. Itt pedig az rendezvény videofelvétele is elérhető. A Fidesz kormányok fogyatékosügyi teljesítményét 2020-ban az ENSZ különbizottsága is vizsgálta, és jelentésében súlyosan elmarasztalta a magyar kormányt – a jelentést itt olvashatják könnyen érthető összefoglalóban is: https://share.google/iKX6HcB1VokBx6nXv.
A Kétfarkú Kutya Párttól emailben tett ígéretet a válaszadásra, de az végül nem érkezett meg.
A Mi Hazánk válaszra sem méltatta a civileket.
A három párt megküldött anyagát Önök is elolvashatják, megosztjuk azokat teljességükben, változtatás nélkül – itt letölthetők.
Az összevetés kedvéért egy táblázatban is összefoglaltuk, hogy mi mit találtunk a programokban. A táblázat összeállításakor a következő szabályokat követtük:
- Csak azt vettük ki, amit intézkedési tervként tudtunk értelmezni. A múltra vagy a jelenre vonatkozó helyzetértékeléseket egyik párt esetében sem elemeztük, mert a civileket a pártok vállalásai érdekelték.
- A DK és a Fidesz esetében a civileknek küldött válaszukból indultunk ki. Azonban mivel a TISZA a teljes 240 oldalas programját küldte meg (amelyet honlapjukon is közzétettek), így az Önállóan Lakni – Közösségben Élni Egyesület önkéntesének kivonatát használtuk.
Az összesített táblázat itt böngészhető vagy letölthető, az alábbiakban pedig be is másoljuk a pártokra vonatkozó részeket, minden olvasónak jó böngészést kívánunk!
Demokratikus Koalíció
Szociális és közösségi ellátások
- Rokkantsági ellátások emelése, megalázó felülvizsgálati rendszer megszüntetése
- Fogyatékos gyermeküket otthon segítő (ápoló) szülők díjának emelése
- Az „otthonápolást” végzők ápolással töltött éveinek beszámítása a nyugdíjba
- Az otthoni ápolás elismerése munkaviszonyként
- Megtöbbszörözik a támogató szolgálatok kapacitását
- A fogyatékossággal élő családtagjukat otthon segítő családokat segítő átmenetileg tehermentesítő otthonok fejlesztése
- Felgyorsítják a bentlakásos intézetek kiváltását kisebb, 6-12 fős otthonokkal. Cél, hogy az érintettek támogatott lakhatásban élhessenek.
Oktatás
- Korai intervenció: Garantálják, hogy a diagnózist követően minden gyermek megkapja a szükséges fejlesztő terápiákat.
- Támogatják a többségi iskolák felkészítését a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek befogadására, de megőrzik és fejlesztik a speciális módszertani intézményeket is.
Foglalkoztatás
- Átalakítják a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét, hogy a vállalatok ne „kiváltsák” a büntetést, hanem valódi, akadálymentesített munkahelyeket hozzanak létre.
- Kiemelt támogatás a védett foglalkoztatóknak és a szociális szövetkezeteknek.
Bentlakásos intézetek
- Bevezetik a meglévő bentlakásos intézetek erős szakmai, civil és emberi jogi kontrollját.
- Garantálják a megfelelő ápolói létszámot.
- Az intézeteket nyitottabbá teszik (közösségi programok, lakók integrációja)
Fogyatékossági csoportokat célzó tervek
- Látássérültek: Országos digitális akadálymentesítés program. Fejlesztik az elemi rehabilitációs központok hálózatát. Biztosítják a segédeszközök támogatott beszerezhetőségét.
- Hallássérültek: Ingyenes és elérhető videós jelnyelvi tolmácsszolgálat. Kötelező lesz a közszolgálati tv-kben és a fontosabb rendezvényeken a feliratozás és jelnyelvi tolmácsolás.
- Mozgássérültek: Szigorú szankciók az akadálymentesítési szabályok megsértése esetén. Kiemelt támogatás a gépjármű-átalakításhoz, a kerekesszékek és mopedek gyors beszerzéséhez.
- Autizmussal élők: Regionális diagnosztikai és fejlesztő központokat hoznak létre. Támogatják az autizmus-specifikus iskolai osztályok és lakóotthonok létrehozását.
- Értelmi fogyatékossággal élők: A gondnoksági rendszer reformja, előtérbe kerül a támogatott döntéshozatal. Bővítik a nappali foglalkoztatók hálózatát.
- Siketvakok és halmozottan sérültek: Speciális keret a magas segítői igényű embereknek. Ingyenes speciális kommunikációs mentorok. Fejlesztik a halmozottan sérült gyermekeket befogadó nappali intézményeket.
Egyéb (akadálymentesség, segédeszközök, sport stb.)
- Folytatják az alacsonypadlós járművek beszerzését a teljes tömegközlekedési hálózaton.
- Akadálymentesítik a vasúti megállókat, pályaudvarokat.
- Kiemelt támogatás a parasportnak és a fogyatékossággal élő gyermekek sportolásának. Ösztönzik a múzeumok, színházak és mozik akadálymentesítését (pl. audionarráció látássérülteknek).
- Minden, a fogyatékossággal élőket érintő jogszabály megalkotásakor kötelezővé tesszük az érdekvédelmi szervezetek bevonását a „semmit rólunk, nélkülünk” elv alapján.
Fidesz-KDNP[1]
Szociális és közösségi ellátások
- Átfogóan elemzik és fejlesztik az ápolási célú juttatások (GYOD, ápolási díj) rendszerét.
Oktatás
- Akadálytalan részvétel az oktatás minden szintjén.
Foglalkoztatás
- Ösztönzik majd a nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatást, különösen a közszférában.
Bentlakásos intézetek
- Folytatják a bentlakásos intézetek kiváltását, támogatott lakhatás erősítése. •
Fogyatékossági csoportokat célzó tervek
–
Egyéb (akadálymentesség, segédeszközök, sport stb.)
- Felülvizsgálják a gondnoksági rendszert. „Előtérbe helyezik” a támogatott döntéshozatalt.
- Felmérik és ütemezetten akadálymentesítik a közszolgáltatásokat (fizikai, információs és digitális akadálymentesség).
- Betegút-szervezés reformja.
- Gyógyászati segédeszközökhöz jutás reformja.
Kétfarkú Kutyapárt
Választ ígért, de végül nem küldött.
Mi Hazánk
Nem válaszolt.
TISZA Párt
Szociális és közösségi ellátások
- Növelik a fogyatékos gyermeket nevelő családok támogatását.
- Biztosítják a fogyatékossági és rokkantsági ellátások vásárlóerejének megőrzését
- A rokkantsági nyugdíjakat min. 120 ezer forintra emelik.
- Otthoni gondozást biztosító szolgáltatásokkal segítjük a szülőket megtartani a munkájukat (fogyatékos kiskorú, és ápolást igénylő családtag esetén is).
- 50%-kal emelik az otthonápolási díjakat.
- Egyszerűsítik a pénzbeli ellátásokat, indexálási rendszerrel biztosítják a fogyatékosság és rokkantság jogán járó pénzbeli ellátások vásárlóerejét.
- A biztonságos menedékhelyek és krízisotthonok működésének javítása.
- Bővítik a fogyatékos gyermekek és felnőttek számára elérhető szociális alap- és szakellátások kapacitását.
Oktatás
- A szolgáltatások fejlesztésével biztosítják, hogy mindenki a lehető leggyorsabban kapja meg a fogyatékosság diagnózisához, a korai fejlesztéshez vagy felnőttkori rehabilitációhoz szükséges információkat és ellátásokat.
- Bővítik a fogyatékos gyermekek és felnőttek számára elérhető oktatási ellátások kapacitását.
Foglalkoztatás
- A szakemberek és hozzátartozók képzésével javítják a szolgáltatások minőségét.
- Újraszabályozzák és megerősítik az elbocsátási védelmet.
- Ösztönzik a munkaadókat a fogyatékos álláskeresők alkalmazására.
- A fogyatékos munkavállalók számára mentorálást biztosítanak.
- Támogatják a társadalmi vállalkozások és szociális szövetkezetek szerepvállalását a szociális és foglalkozási rehabilitációs szolgáltatói szektorban.
- Támogatott átképzésekkel, foglalkoztatási ösztönzőkkel és lakhatási támogatásokkal segítik a munkába visszatérést.
Bentlakásos intézetek
- Támogatják olyan bentlakásos intézmények építését, amelyek felnőtteknek adnak méltó, igényeiknek megfelelő lakhatási megoldást.
Fogyatékossági csoportokat célzó tervek
–
Egyéb (akadálymentesség, segédeszközök, sport stb.)
- A gyógyászati és önálló életvitelt segítő eszközök támogatási rendszerének kibővítése.
- Akadálymentesítési program a közterületek, a közlekedés, a közösség számára bejárható terek és szolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférhetősége érdekében.
- Az akadálymentesítést biztosítják az online elérhető szolgáltatások esetén is.
- Programok fogyatékossággal élő, hajléktalan, illetve az emberkereskedelem áldozatává vált nők számára.
- Bővítik a fogyatékos gyermekek és felnőttek számára elérhető egészségügyi ellátások kapacitását.
A pártokat felkérő levelet aláíró civil szervezetek:
- Autispektrum Egyesület, Veszprém
- Autistákról Autistáktól Egyesület, Budapest
- Az én világom – a Tapolca és környéki autista gyermekekért Egyesület, Tapolca
- DÁVID Kisemberek Társasága, Mosonmagyaróvár
- Esőemberekért Egyesület az autista egyénekért, Tata
- Esőmanók Egyesület, Szekszárd
- Egyenlő Esélyekért Alapítvány, Csömör
- Freekey Alapítvány, Budapest
- Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület, Budapest
- Mozaik Közhasznú Egyesület az autizmussal élő emberekért, Dunaharaszti
- People First a társadalmi elfogadásért magyarországi közhasznú Egyesület, Pécs
- Siketvakok Országos Egyesülete – SVOE, Budapest
- Hézl József, AHA élmény, tanár, Székesfehérvár
[1] – A Fidesz és a KDNP nem küldött programot, hanem a Parlament által elfogadott országos program általános céljait másolta be levelébe. A táblázatban ezt ismertetjük.