Az alábbi szöveg a Mérce Lila hírlevelében jelent meg, amelyben különféle területeken tevékeny nőkkel közlünk miniinterjúkat, cikk- és programajánlók mellett. A hírlevélben havonta összegyűjtjük nőjogi, illetve a nőket kiemelten érintő tartalmainkat, itt tudtok rá feliratkozni. Ezt az interjút 2025 novemberében küldtük ki.

Bakó Juli szociológus, korábban főleg civil szervezeteknél dolgozott, meg a Mércénél:), október óta pedig a 8. kerületi önkormányzat nőügyi referense – ami izgalmas új pozíció, más önkormányzatoknál ilyen szerepkör még nincs is. Juli Zalaegerszegről származik, Budapestre csak egyetemista korában került – ezt azért emeli ki, mert egy vidékről Budapestre költöző fiatal beilleszkedését nem csupán kulturális szempontból látja nehezebbnek, de társadalmi mobilitási kérdések is felmerülnek:

„Sokan azért engedhetik meg maguknak, hogy alacsony bérért a civil szektorban dolgozzanak, mert van mögöttük anyagi háttér – például biztosított lakhatás. Nekem ez nem volt meg, én úgy tudtam a civil szektorban maradni, hogy több állásom volt – heti 60 órányi munkám –, és még 3 projektem.”

Már késő gimis kora óta feministának vallja magát, ez a NEM! (Nők Egymásért Mozgalom) tagjaival való közös gondolkodás és útkeresés során mélyült el marxista irányba. Juli ekkor találkozott Fraser munkásságával is, akinek Kannibál kapitalizmus c. könyvét ő fordította magyarra. Miután angolul először elolvasta, annyira fellelkesítette a kötet és a gondolat, hogy valakinek le kellene fordítania, hogy végül arra jutott: tulajdonképpen ő maga is képes lehet erre. Juli szerint Fraser közérthetően írja le a kapitalizmust, nem pusztán gazdasági, hanem társadalmi rendszerként, különösen a gondoskodás, politika és fenntarthatóság kérdésein keresztül.

„Nagyon érzékletesnek találtam a kannibál metaforát – bemutatja azt, hogy ez a rendszer tényleg önmagát falja fel, az önmaga létét veszélyezteti. Hogy a végletekig kimerít minket, és felzabálja az emberek önmaguk fenntartására fordítható energiáját.”

A fordítást Juli nem pusztán munkának tekinti, hanem aktivizmusa részének, szívügyének is – a fordítók alulfizetettsége miatt kizárólag a fordításból megélni nem is lenne lehetséges, jegyzi meg. A kötet megjelenése után részt vett a könyvbemutatókon és olvasóköröket szervezett:

„Kíváncsi voltam, hogy mit gondolnak róla mások, mit vált ki belőlük. Szerintem ezek a szövegek akkor nyerik el az értelmüket igazán, ha emberek elkezdenek róla beszélgetni. Az is nagyon fontos, hogy magadban boncolgasd ezeket az olvasmányokat, de nekem még ehhez szöveghez, amit nagyon mélyen ismerek, is tudtak mások új perspektívákat adni.”

A fordítás mellett is sokféleképpen feszegeti a határait: ősszel 1300 kilométert gyalogolt le a Balkánon, jórészt egyedül, egyetlen túrazsákkal a hátán, és ezzel ő lett az első magyar, aki teljesítette a Via Dinarica elnevezésű hosszútávú túraútvonalat.

„Mélyen belém van szocializálva az, hogy egy rendes ember 40 órában dolgozik, és nem kóricál a világban. Sok vívódással járt, de örülök, hogy végül sikerült magamban megugranom azt, hogy ez nekem beleférhet. Plusz egy ilyen túrán az ember annyi váratlan megoldandó helyzetbe kerül – jégesőbe a hegyen, kiszárad a forrás, ahol vizet tervezett tölteni magának… –, jó érzés arra visszagondolni, hogy ezt túléltem, megoldottam, mentálisan is, fizikailag is volt hozzá erőm.”

Juli elmondása szerint sokan aggódtak amiatt, hogy nőként egyedül vág neki egy ilyen túrának, és persze tisztában volt vele, hogy fontos óvatosnak lennie. Viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy valójában egy nő a vadonnál sokkal nagyobb veszélyben van akkor, amikor éjszaka egyedül megy végig egy város utcáján, sőt a legtöbb erőszak nem is idegenektől, hanem az ismerőseiktől, családtagjaiktól éri a nőket.

„Én mindig akkor éreztem a legjobban biztonságban magam, amikor a lehető legmesszebb voltam lakott településektől, és minél kevesebb ember volt körülöttem. Túrabaleset legalább nőként is ugyanakkora eséllyel ér.”

Juli nemrég fordította le a Caliban és a boszorkányt is Federicitől (megjelenés a Bázis Könyveknél hamarosan!), ezért mostanában szinte csak közép- és kora újkori témájú szépirodalmat olvas. Külön ajánlja Daniel Kehlmann Tyll című regényét, ami egy udvari bolond sorsán keresztül, sajátos hangvételben, az időben ide-oda ugrálva vezet végig a harmincéves háború Európáján. Ha pedig jó zenére vágynátok, hallgassátok meg a The Last Dinner Party: From the Pyre rocklemezt, jó gitárszólókkal, operába hajló teatralitással, nőiségről agyaló szövegekkel:)