A televízióból és a francia kormány nyilatkozataiból értesültek a Renault lardy-i autógyárának munkásai, hogy autók helyett hamarosan Ukrajna számára kell majd támadó drónokat gyártaniuk – számolt be a Jacobin.

Kiderült ugyanis, hogy Emmanuel Macron francia elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója után a francia kormány megígérte, szorosabban integrálják a francia és ukrajnai hadiipart a védekezés hathatósabb biztosítása érdekében. Ennek keretében pedig – a francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu bejelentése szerint – a nagyrészt állami tulajdonban álló Renault 2029-2030-ig fokozatosan állhat át egyes gyéraiban az Ukrajnában hiánycikknek számító támadó drónok szalaggyártására.

A francia autóipari cég korábban már Ukrajnában megkezdte a dróngyártást, de most a háborútól távolabbi, biztonságosabb és nagyobb hadiüzemet terveznek, amit egy hagyományos autógyártból alakítanának át.

Az egyik dolgozó, aki az autók töréstesztelését végzi, elmondta, a probléma elsősorban az, hogy őket senki sem tájékoztatta a hivatalos tervekről hónapokon keresztül. Az is csupán a médiábólderült ki számukra utólag, hogy 2025 áprilisában a részvényesek már részletesen megtárgyalták azt is, hogy a hadiüzemmé átminősítendő Renault-gyárakban „problémát jelent a kelet-európai és orosz, megbízhatatlan munkavállalók nagy száma.”

A CGT szakszervezet és a dolgozók azonban nehezményezik, hogy miközben ők autók gyártására szerződtek, és nem fegyvergyártásra, előlük titkolni igyekeztek az átállást, a véleményüket pedig nem kérték ki a döntés előtt: a cég már csak a kész terveket közölte velük.

A lardy-i gyárat a kormány a dolgozók szerint azért szemelhették ki dróngyártás céljára, mert egyrészt hatalmas, hosszúkás összeszerelőcsarnokai erre a célra alkalmasak, másrészt egy erdős terület közepén helyezkedik el, így a felderítők számára is nehezebben észrevehető, mint egy átlagos üzemegység.

A dolgozók egyébként nincsenek meglepődve, de az önzetlen háborús segítség mellett a fő magyarázatnak az európai autóipar súlyos problémáit tartják.

„2018 óta a Renault dolgozóinak mintegy felét elbocsátotta: 2400-ból 1200 munkásuk maradt, 2022-ben pedig az alacsony eladási számok miatt a cégvezetés bejelentette, a robbanómotoros autók gyártását is abbahagyják, átállnak az elektromos autókra” – számolt be a magazinnak David Grimaldi a CGT lardy-i üzemének alapszervezet-vezetője. Az elmúlt időszakban Grimaldi elmondása szerint az üzem már hibrid üzemű gépkocsikat gyártott, a gyártósor átalakítása pedig mintegy 80 millió eurós beruházással történt, így kérdéses, hogy mindez most veszendőbe megy-e. 

Arról, hogyan vélekednek a gyárban dolgozók, Grimaldi elmondta, „a vélemények megoszlanak: a nacionalizmus és a háborús kedv egyes munkásokra is átragadt, ők az ukrajnai dróngyártást is pártolják. „De számosan vannak azok is, akik hozzánk hasonlóan élesen ellenzik a tervet, hogy innentől fegyvergyár legyünk” – szögezte le a háborúellenes politikai álláspontjáról ismert szakszervezeti szövetség képviselője.

A probléma gyökere az, hogy a francia autógyári munkásoknak a törvények szerint nem áll jogában lelkiismereti okokból megtagadni a munkavégzést – míg például az országban dolgozó újságíróknak azt a jogát már törvény biztosítja, hogy felmondhassanak olyan megbízás miatt, amit lelkiismereti okokból elleneznek.

Egy autógyári mérnök, aki épp emiatt a helyzet miatt a neve elhallgatását kérte, hozzátette, szerinte a lelkiismereti tiltakozással se sokat érnének. Sok egykori autógyári munkás ugyanis éppen a hadiiparba áramlik át az elmúlt években kialakult nemzetközi és gazdasági helyzet miatt. A környékről elsősorban az MBDA, Thales és Safran fegyvergyárak toboroztak a Renault-ból, a mérnök szerint azért, mert „a motorgyári szalagmunkások tapasztalata és képzettsége éppen megfelel nekik, ezért minden elbocsátási hullám után ők veszik át a legtöbb embert.”

Hozzátette, „valóban olyan munkát kínáltak, amit a műszaki képzettségem folytán tudnék csinálni – csak éppen az elveimmel és a politikai felfogásommal ellenkezik a váltás.”

A helyzet abszurditását a dolgozó képletesen érzékeltette is:

„Sok fejlesztést végeztünk annak érdekében, hogy csökkentsük a járműveink által okozott szennyezést, sok fejlesztést végeztünk a balesetek elkerülése, a balesetek előrejelzése és végső soron a halálesetek számának csökkentése érdekében.

Azért akartam mérnök lenni, hogy az emberiség haladásáért dolgozzak, nem pedig azért, hogy pusztítsak.”

A főnökeiket az erkölcsi kifogásuk velük szemben nem túlzottan érdeklik, főként, hogy 2022 és az orosz-ukrán háború kiszélesedése óta kizárólag a hadiipari bevételek pótolják, sőt növelik a profitot, ami a hagyományos autógyártás hanyatlásával kiesett. Az olyan „stratégiai” állami hadicégek, mint a Dassault Aviation és a már említett Thales és Safron a legutolsó 12 hónapban szinte már egyedül hajtották fel a francia nemzeti összterméket, és így a kivehető profitot és osztalékot is az iparban.

A folyamat már a háború előtt elkezdődött. Grimaldi szerint ha hosszabb befektetési- és átalakítási periódust követően átálltak volna a hibrid- és elektromosautó-gyártásra, akkor egy ideig kevesebb hasznot lehetett volna kivenni a gyártásból, de a kieső bevételeket végül visszaszerezték volna, és tömeges elbocsátásokra sem lett volna szükség. Noha szerinte az elektromos autóipar ebben a pillanatban mindenhol megállt és vergődik, ez nem marad örökre így, akár erre is készülhetnének az üzemek, ehelyett viszont az átmeneti fennakadások mindenkit a hadiipar felé tereltek.

Az ipari befektetők viszont a rövid távú haszon realizálására összpontosítanak, így már Putyin nagy háborúja előtt, a Covid-járvány időszaka alatt elkezdtek elmozdulni a hadiipar felé. A járvány alatt ugyanis az új, robbanómotoros, benzinüzemű gépkocsik eladásai már jelentősen megcsappantak, az ellátási láncok lelassultak, ezért a nagy és biztos keresletet csupán az állami hadiipari szerződések tudták biztosítani.

Ez az iparágat ismerő Grimaldi szerint bizonyos mértékben megelőlegezte a nyugati országok háborúpárti politikai irányvonalát is, hiszen rendkívüli módon megérte az a nagytőkének, hogy már eleve ebbe az irányba, és nem a „zöld autógyártás” irányába mozdult el az állami iparpolitika is.

Mindeközben a vásárlók csak annyit látnak a folyamatból, hogy a hazai gyártású elektromos autók továbbra is méregdrágák, hiszen a befektetések nem érkeznek meg, és ezért adott idő alatt még kevesebb ilyen új üzemű gépkocsit tudnak legyártani, mint amennyit 10-20 évvel ezelőtt hagyományos autóból gyártottak.

De más, történelmi oka is van annak, hogy a nagytőke a hadiipart részesíti előnyben. A Renault-nál ugyanis 1936 óta – a szakszervezet-ellenes, nácibarát Vichy Francia Állam kivételével – nagyon erős munkásmozgalom és nagyon erős szakszervezeti mozgalom létezett, amely élen járt az országban a bérharcban és a munkajogok sztrájkokkal való kiszélesítésében.

Az 1968-as nagy lázadások idején a Renault-gyárak a munkások ellenállásának igazi szimbólumává váltak.

Ezzel szemben a hadiipar mint „stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű” üzemág, a munkajogok területén sem kell hogy az összes szabályt betartsa, és így a profitmaximalizálásra, mint hagyományosan, ma is alkalmasabb.

„Meg kell találnunk a módját, hogy cselekedjünk és kollektíven kifejezzük magunkat, mert egyedül ez nehéz lesz” — magyarázta a Jacobinnak Grimaldi, hozzátéve, nem adják fel a küzdelmet, és szerveződniük kell a fegyvergyártásra való átállás ellen: „Azt fogják mondani, hogy van munkaszerződésed, azt kell tenned, amit a munkaadód mond, és nehéz lesz azt mondani, hogy nem, nem fogok ezen dolgozni. Ez nem egyéni, hanem kollektív kérdés, vagyis olyan megoldást kell találnunk, hogy elég sokan legyünk és elég eltökéltek ahhoz, hogy kimondjuk, hogy nem értünk egyet.”