„A népirtást és az izraeli hadsereg ellen fegyveres harcot folytatókat nagy- és ‘kis’-hatalmak finanszírozzák. Az izraeli terrort ugyanúgy, ahogyan a palesztin terrort is. Ebben a felállásban nem lehet ‘nemzeti’ alapon oldalt választani. A progresszív baloldal hangadó része viszont a ‘telepes-gyarmatosítók’ elleni harcban mégis ezt tette” – írta  október eleji írásában Tóth Csaba, aki a nemzetközi baloldal felelősségét is felveti abban a folyamatban, amely ahhoz vezet, hogy a palesztinok ügyében egyre inkább az antiszemita radikális jobboldal a hangadó. Vitacikk a progresszív baloldal felelősségéről.

Van, amit az ember megszokott már, két év népirtásról való olvasás/ tájékozódás után. Ilyen például a liberális, magát „ellenzékinek” mondó média gyakorlatilag cionista szócsőként való viselkedése. Ezt megszoktuk. Amikor azonban a Mérce cikkeit olvasom, másfajta idegesség, aggodalom, szomorúság – és ezek különös elegye – fog el. Itt van például ez a cikk, Tóth Csabától. Azt tudom, hogy milyen körökben mozog szabadon (Öt, Partizán, stb.), így tudom azt is, hogy sosincs ellenére némi baloldal-kritika, hiszen üssünk lefelé, ahogy kell. Na de ez a cikk. Ez valami egészen más.

Ez a cikk ugyanis, már a címében is mutatja: „Hamarosan Tucker Carlson képviselheti a palesztin ügyet nyugaton Greta Thunberg helyett, és ebben közös a felelősségünk”.Hát nem tudom.

Nem tudom, hogy nekem, vagy egy „baloldali”, szocialista, antikolonialista, marxista, akármilyen, bipoláris, multipoláris, tripoláris hitű embernek miért lenne abban felelőssége, hogy a mainstream médiában melyik pozíció kerül a víz tetejére. Sejtettem, hogy mi fog következni a cikk címéből, de a helyzet súlyosságára nem voltam felkészülve, bevallom őszintén.

Gyorsan, mielőtt bárki szívrohamot kapna, essünk túl azon, hogy miben van Tóth Csabának a cikk kapcsán igaza. Leírja például, hogy mivel a mainstreamben nem lehet az ügyről érdemben beszélni, hiszen a karrierjét kockáztatja az ember, főleg ha a médiában dolgozik (sorolhatnánk a példákat, hogy egyetlen Izrael-kritikus megszólalás után hogyan vesztették el emberek a pozíciójukat pl a LBC-nél, a BBC-nél, MSNBC-nél, CNN-nél, stb. stb.). Azt is helyesen állapítja meg, hogy Tucker Carlsont és konzervatív társait nem érinti ugyanez a veszély: nekik vagy saját platformjuk van, vagy az egyszerűbb, antiszemita világmagyarázatot felhasználva könnyedén vágnak át a cenzúrán, mint kés a vajon, és semmi, de semmi rizikót nem kell vállalniuk pozíciójuk kapcsán. Itt én még talán Csabánál is óvatosabban fogalmaznék: Tucker Carlson nem „antiszemita” nézetei miatt beszél a palesztin ügyről, hanem pragmatikusabb okoknál fogva: ő hosszú távon egy olyan Amerikában gondolkodik, amelyben bizony belpolitikában vasmarokkal van fogva a nép, de nem költünk feleslegesen háborúkra, és egy közel-keleti helyőrség fenntartására akár olyan áron is, hogy az az éppen regnáló politikai projekt stabilitását és nemzetközi megítélését is fenyegesse. De mindegy is.

A lényeg most következik, a cikk közepe/vége tájékán. Nézzük. Előre is elnézést kérek.

„Van egy másik, mélyebb oka annak, hogy a palesztinpárti populizmusból ismét hízik a szélsőjobboldal. Ez pedig a nem elégséges magyarázat és nem elégséges kritika, amit a progresszív és palesztinokkal szolidáris baloldal egy része a magáévá tett.”

Felsóhajtok, sejtem merre fog menni mindez, de akkor álljunk bele, kedves Csaba.

„A mai nyugati baloldal elsősorban a gyarmatosítás évszázados folyamata szemszögéből néz Gázára és a palesztinokra. Ebből a szempontból a palesztinok a saját történetüket elmesélni és érvényesíteni nem tudó őslakosok – míg Izrael jelképezi a fehér, telepes gyarmatosítót, aki az őslakos világát eltörli és helyébe saját kizárólagosságát helyezi, holott semmi köze a földhöz, amelyen lépked. De az Izrael palesztinok elleni atrocitásait és kegyetlenkedését kiváltó történelmi okok nem magyarázhatóak pusztán a gyarmatosító és gyarmatosított fogalmaival.”

Nem? Várj, kitalálom: nem kritizáljuk eléggé a Hamaszt, igaz? Valójában kár itt kolonizáló meg kolonizált fogalmával jönni (ami azért is érdekes, mert de, TÖKÉLETESEN leírja a történelem a történelmet, micsoda meglepetés): tudjuk, milyen volt az élet a régióban az Oszmán Birodalom részeként, tudjuk, hogy a zűrzavaros évtizedek, amik utána következtek, még mindig pluralitásban egymás mellett élést jelentettek, egészen egy bizonyos évszámig – a többi pedig onnantól Nakba és történelem. De azért halljuk!

„De Palesztinának mint nemzeti entitásnak is vannak erős külföldi támogatói: Irán kifejezetten pénzeli a Hamaszt, a Palesztin Iszlám Dzsihádot és működő kapcsolata van a Palesztin Hatósággal is. A Perzsa-öböl gazdag arab emírségei, bár meg nem segítik a palesztinokat, de elitjükkel gazdasági kapcsolatban állnak. A népirtást és az izraeli hadsereg ellen fegyveres harcot folytatókat nagy- és „kis”-hatalmak finanszírozzák. Az izraeli terrort ugyanúgy, ahogyan a palesztin terrort is.

Ebben a felállásban nem lehet „nemzeti” alapon oldalt választani. A progresszív baloldal hangadó része viszont a „telepes-gyarmatosítók” elleni harcban mégis ezt tette. A gyarmatok felszabadítása és a gyarmatok utáni államok problémái és a gyarmati tudat egyik legjobb ismerője, Frantz Fanon intésének kevés figyelmet szentelnek manapság. Ő nemcsak a gyarmatosított tudat lázadásáról és immanens igazságáról ír, hanem arról is, a felszabadított állam kitermeli saját burzsoá elitjét, akik maguk is elnyomókká válnak.

Gázában a zárt zóna-jelleg és a borzalmas körülmények miatt már 2023 októbere előtt is jóformán csak proletárok éltek – vékonyka, de megbélyegzett „pénzesebb” réteggel. Ez tehát egy szélsőséges osztályháborúnak is tekinthető. De a szegregált palesztin társadalomnak Ciszjordániában megvan a saját „burzsoáziája”, ami maga is függ Izraeltől, de saját munkásaiból hasznot húz.

Ez nem is egyedi eset. A gyarmatosító ellen felkelt nemzetállam politikai elitjének, vagy akár a Hamasz-elitnek a valójában a népirtás befejezését elodázó bűneire az a magyarázat, hogy osztályérdekeiket előbbre valónak tartják a tömegek érdekeinél. Ez még az osztályegyüttműködésre stratégiát építő Hamaszra is igaz, sőt, ennél is súlyosabb a helyzet: hiszen éppen emiatt az összefüggés miatt Izrael hosszabb ideig támogatta a Hamaszt, mint ameddig harcolt velük történelme során.”

Osztály-redukcionizmus.

Nos, őszintén, töredelmesen bevallom, hogy nem csak szünetet kellett tartanom ezen a ponton, hanem újra kellett olvassam az egészet. Újraolvastam, és újraolvastam azelőtt is, hogy ezt a cikket megírtam volna. Nehogy az legyen, hogy én itt valamit csúnyán, rosszindulatúan félreértek.

A valóság ugyanis roppant egyszerű. Bár Tóth Csaba arról beszél, hogy Francesca Albanese-vel és Greta Thunberggel ellentétben a Tucker-féle pozíció terjed, egy dologról megfeledkezik: Albanese és Greta egyaránt a kolonizáló-kolonizált nyelvezetet használja. Hamasz-kritikájukat a helyén kezelik: ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a belső elosztás mindig is aránytalan lesz ugyan, de a materiális realitások előidézője NEM a Hamasz, hanem a húsz éve illegálisan fenntartott blokád, a békés rendezések szisztematikus megakadályozása, a megszállás, az önrendelkezés blokkolása és így tovább, és így tovább.

Az a gondolat, hogy egyesüljenek boldogságukban az izraeli telepesek és a palesztinek: lázálom. Gyerekmese. Valami, amit az izraeli társadalom jelenlegi, fasizálódott, hiszterikus formájában nem akar – és a nemzetközi, „extrém szlogeneket kántáló” pro-palesztin tüntetők csak azt követően tudnának támogatni, hogy először megálljt parancsol a nemzetközi közösség az

1. éhezésnek,
2. szőnyegombázásnak,
3. kórházi infrastruktúra elleni támadásoknak,
4. illegális földi/vízi/légi blokádnak,
5. Ciszjordánia illegális megszállásának,
6. a Gáza fölé felhúzni kívánt Blair-féle „stewardship”-államnak, ami tipikus kolonizáló mozdulat,
7. a palesztinek dehumanizálásának a nemzetközi médiában és közbeszédben.

Na ezt követően lehet elkezdeni deradikalizálásról beszélni. Tóth Csaba érveit és kritikáját a nemzetközi, antikolonialista beszédet használó baloldallal szemben épp csak Albanese, Greta, és a palesztinek nem osztják.

Osztják viszont azok a magukat akár büszkén cionistaként leírók, akik nagyon szívesen leírják, hogy a gázaiak szenvedése tragikus, de minden egyes halálért, minden egyes éhen halt gyerekért a Hamasz a felelős. Eddig terjed az empátia: nem tehet róla, de tehet ellene. Tetszettek volna jobb vezetőséget választani.

Hát, voltak a Hamasznál békésebb vezetők Gázában. Aztán az egyre lehetetlenebb helyzet elleni tiltakozásokon az izraeli mesterlövészek elkezdték kilőni a terhes nőket, és elkezdtek céltudatosan a tüntetők megnyomorítására koncentrálni.

Ez így nem fog menni. A Hamasz utáni világ akarásában egyébként egyetért a Hamasz is: 2023 novembere óta több béketerve foglalható úgy össze, hogy túszcsere, kivonulás Gázából, a hatalom átadása akár a PLO-nak is, a blokád feloldása.

Osztályharcról legfeljebb ezt követően lehet majd beszélni. Addig azonban, amíg konkrétan egy megszálló bombázza, éhezteti, kínozza, csonkítja, dehumanizálja őket: nem csak felesleges, de kifejezetten káros is: hiszen könnyedén becsatornázódik abba a narratívába, ami szerint a gázaiak szenvedése szörnyű ugyan, de bármikor véget vethetnének neki.

Hát, a ciszjordániai megszállás és az ottani áldozatok mutatják: a kását mégsem eszik annyira forrón. A katonai ellenállás feladását nem a béke, hanem a megszállás folytatása követi.

Persze, ha valaki szorgosan elemez, akkor mégiscsak találhat osztályharcot a népirtásban: az európai osztályharcot. Megtalálhatná percek alatt, hogy az izraeli hadiiparba és tech-iparba hogyan sietett az európai tőke, aládúcolni, megtámasztani, a nap végén pedig busásan profitálni a népirtást elkövető katonai akciókból, és a megnövekedett fegyverhasználatból, állami megrendelésekből. Na ez osztályharc: az európai elit semmibe veszi az európai munkásosztály akaratát. Nem csak ez ügyben, de ez ügyben is.

És akkor a publikusan közzétett, az izraeli közbeszédben folyamatosan előtérben lévő Nagy-Izrael tervről nem is beszéltem. Van ennek a két népnek dolga egymással, persze. De amíg az egyik célja a másik megszállása, megsemmisítése, lakhelyükről való kiűzése, kiéheztetése, addig bármilyen félrebeszélés az osztályharcról teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a realitásokat Gázában és Izraelben egyaránt. És mint ilyen, elveszti az összes jogot arra, hogy már megint egy, médiapozícióval és médiaeléréssel nem rendelkező csoportra tolja rá a felelősséget azért, hogy üzenetük ne lenne elég népszerű.

Azt pedig csak félve teszem hozzá, hogy az üzenet már rég átment: Európában és Amerikában is Izrael-ellenes a lakosság, és a népirtás leállítását követelik. Egyszerűen csak nem veszik figyelembe a szavukat. Aki ebben a történelmi helyzetben az antiszemitizmus növekedésétől jobban tart, mint a gázaiak teljes megsemmisülésétől, nos: az a Cseh 2-t nézi. És akkor finoman fogalmaztam.